Kultúra

Öt órai román film - Vetítéssorozat indul Szegeden

Öt órai román film - Vetítéssorozat indul Szegeden

2011. augusztus 29., hétfő
Öt órai román film - Vetítéssorozat indul Szegeden

Öt órai román film címmel indul kedden a szomszédos ország mozgóképes alkotásait bemutató vetítéssorozat a szegedi Grand Café művészmoziban.

Az öt órai román film a

Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetének

hároméves múltra visszatekintő filmklubjának folytatása - közölte

Kimpián Péter

, a fiókintézet munkatársa. Hozzátette: a cél az, hogy a román filmek minél szélesebb körben eljussanak a publikumhoz. Az eredeti nyelven, magyar felirattal vetített román mozgóképes alkotásokat minden hónap utolsó keddjén 17 órától láthatják a nézők igazi mozis körülmények között. Minden egyes ingyenes filmvetítést a szegedi kulturális élet egy-egy személyiségének bevezetője előz meg, amelyen a műről és az alkotókról is hallhat majd a közönség. Az első alkotás A próféta, az arany és az erdélyiek című,

Dan Pita

rendezte 1978-as film lesz. A 19. századi Erdélyből testvérük keresésére Amerikába induló fivérek történetét feldolgozó mozit

Erdélyi Ágnes

, a szegedi Kép-Szín-Ház kulturális alapítvány elnöke mutatja be.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.