Egyetem

Nagy arányban nőtt a református iskolák száma

Nagy arányban nőtt a református iskolák száma

2011. augusztus 27., szombat
Nagy arányban nőtt a református iskolák száma

A rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy arányú a református iskolák számának növekedése - mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke szombaton Budapesten, az egyház oktatási intézményeinek közös tanévnyitóján.

A református püspök köszöntő beszédében emlékeztetett arra, februárban a zsinat arra kérte az egyházközségeket, hogy "megfontoltan, körültekintően járjanak el az iskolaátvételeknél". Ennek megfelelően mentek végbe a települési önkormányzatoktól való új átvételek - hangsúlyozta.

Bölcskei Gusztáv

"a várva várt közoktatási törvénnyel" kapcsolatban úgy fogalmazott: minél tovább várakoznak erre a jogszabályra, "annál inkább idegesítő a várakozás". Az új törvénynek tisztáznia kell, hogy milyen lesz a magyar közoktatás, ezen belül az egyházi közoktatás jövője - mutatott rá. Szólt arról is: "várják, remélik, hogy lesz helyük az új törvény alapján az egyházi intézményeknek a közoktatásban". Reményét fejezte ki, hogy az egyházi iskolákban dolgozó pedagógusok bérezése terén megvalósul az esélyegyenlőség, ennek jeleként értékelte azt a kormányrendeletet, amely a bérkompenzációt lehetővé teszi az egyházi oktatási intézményekben. Ennek végrehajtása azonban "óriási munka lesz" - hívta fel a figyelmet. Annak is hangot adott, hogy amikor az önkormányzati szférában végrehajtották a bérkompenzációt, ugyanezzel a lendülettel kellett volna az egyházi intézmények dolgozóinak is megkapniuk azt. Értetlenségét fejezte ki annak kapcsán, hogy több iskolafenntartó az ingyen tankönyvekre kapott pénzt elköltötte, és erről a nyilvánosság előtt vita folyik.

Huszár Pál

, a zsinat világi elnöke tanévnyitó beszédében rávilágított: "a mi iskoláink (...) az állami tanterv teljesítésén kívül neveltséget adnak", arra nevelik tanítványaikat, hogy az örök értékeket, mint a szeretet, a felnőttek és idősek megbecsülése, a munka, a szorgalom, a keresztény elkötelezettség fontosabbak, "mint amit a globalizációs társadalom rákényszerít a társadalomra". Iskoláik célja, hogy a diákoknak "legyen lelki-szellemi védettségük a globalizáció kártékony hatásai ellenében". Utalt arra, hogy iskoláik korábban "a lét és a nemlét határára sodródtak", ám ez ma már a múlté. Közlése szerint fontosnak tartják a közéletiségre nevelést, a református egyház tagjai közül sokan töltöttek be magas politikai funkciót, lettek államférfivá. Elmondta, "közéletünkben a reformátusság a számarányán felül képviselteti magát az ország vezetésében".

Bogárdi Szabó István

, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke prédikációjában utalt ara, hogy kétféle pedagógiai felfogás létezik a tananyag elsajátítása terén, az egyik úgy vezeti el a tudásra a tanulókat, hogy bevonja őket a tanulási folyamatba, a másik "beülteti a tudást". Utalt arra, hogy Magyarországon "szinte évente változnak a pedagógiai programok", az iskolákra pedig "fojtogató erővel nehezedik rá a kérdés: mely tudásból lesz haszna élete során a diáknak és a társadalomnak". A püspök megjegyezte: "Minden keresztény élete fogytáig Krisztus iskolájába jár. Az üdvösség egyik látható jele rajtunk a taníthatóság". Szükséges tanulni, Jézus is erre buzdította a tanítványokat, amikor azt mondta: "a lélek elvezet minden igazságra", amely "szabaddá tesz titeket" - mutatott rá. Felhívta arra is a figyelmet, hogy a társadalomnak és az egyháznak szövetkeznie kell arra, hogy a diákokat "elvezesse minden igaz ismeretre (...) a döntő ismeret pedig Isten megismerése".

Szászfalvi László

egyházügyi államtitkár levélben köszöntötte a tanévnyitót. Ebben azt írta: a magyar reformátusságnak elévülhetetlen érdemei vannak a közösségépítés és az anyanyelvű oktatás megteremtése terén. A kormány számára fontos a református iskolák nemzeti és spirituális elkötelezettsége - mutatott rá. Az ünnepség végén Bölcskei Gusztáv és Huszár Pál átadta a Makkai Sándor-díjat munkájuk elismeréseként

Csiszár Ákosné

kisvárdai,

Karikó-Tóth Tibor

szentesi és

Veres Edit

péterfalvai (Kárpátalja) pedagógusoknak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.