Kultúra

Megint lesz Szeri Szabadegyetem Ópusztaszeren

Megint lesz Szeri Szabadegyetem Ópusztaszeren

2011. augusztus 16., kedd
Megint lesz Szeri Szabadegyetem Ópusztaszeren

Szeri Szabadegyetemet rendeznek idén is az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban: a szerdán kezdődő rendezvénysorozat résztvevői neves előadóktól hallhatnak a magyar történelemről és hagyományokról, esténként pedig koncertek és táncház szórakoztatja őket.

Ópusztaszernél nehezen találni jobb helyett, ahol a fiatalok az iskolai keretektől függetlenül, szórakozva ismerkedhetnek meg a magyarság hagyományaival és történelmével - mondta

Tokovics Tamás

igazgató az MTI-nek. Mint hozzátette, tavaly épp ezért szervezték meg az első Szeri Szabadegyetemet, amely mottója idén is változatlan: Egészség és nemzettudat = Egészséges nemzettudat. Az augusztus 20-i ünneppel együtt négynaposra bővült rendezvény vendégei neves szakemberektől hallhatnak előadásokat a történelem, szociológia, néprajz és a vallás területéről, megismerkedhetnek a magyarországi biokultúrával, a népi gyógyászat és a biogazdálkodás csínjával-bínjával is. A fiatalabbak akár sátrat is verhetnek Ópusztaszeren, számukra az esti koncertek és táncházak teremtenek igazi fesztiválhangulatot. A szervezők a családjukkal érkezőkre is gondoltak: a legkisebbeket népi játékok és bábszínházi előadások várják a skanzenben. Az emlékparkban szombaton is folytatódik az előadások és bemutatók sora, közben a Csongrád megyei önkormányzattal közösen rendezett Szent István-napi ünnepségen fellép a Ghymes együttes, majd a Szabó Balázs Band, a programokat este pedig az ExperiDance fergeteges táncprodukciója zárja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.