Gazdaság

Még nincs szó a frank árfolyamának rögzítéséről

Még nincs szó a frank árfolyamának rögzítéséről

2011. augusztus 17., szerda
Még nincs szó a frank árfolyamának rögzítéséről

A svájci nemzeti bank (SNB) szerdán közölte, hogy további lépéseket tesz a frank rendkívüli erősödésének feltartóztatása céljából, ugyanakkor a várakozásokkal szemben nem tett említést arról, hogy az euróhoz kötik a frank árfolyamát, mire a svájci deviza így ismét erősödni kezdett.

A széles körben várt bejelentés elmaradásának hatására az árfolyamok 9 óra körül alig néhány perc alatt jelentősen változtak, az euró/frank keresztárfolyam az 1,15 körüli szintről 1,12-ig süllyedt. A forint is gyengült a frankkal szemben, a reggeli 234 forint körül szintről 242 forint fölé szökött a frank jegyzése. Az SNB az árfolyam rögzítése vagy célárfolyamsáv kijelölése helyett a likviditásnövelést választotta. Arra törekszik, hogy 120 milliárd frankról 200 milliárdra növekedjen az a pénzmennyiség, amelyet a bankok az SNB-nél látra szóló betétként tartanak. Ennek céljából az SNB visszavásárol jegybanki kötvényeket és devizacsere ügyleteket hajt végre - áll a közleményben, amely szerint az SNB szükség esetén újabb intézkedéseket is meghoz a frank erősödése ellen. Elemzők szerint a piac jóval határozottabb, radikális lépésekre számított, de csalódott, a következmény pedig az lehet, hogy még inkább kidomborodik a frank befektetési menedék jellege. A szerdai SNB-közlemény "csak arra jó, hogy még több pénz áramoljon a frankba spekulatív céllal" - mondta a Reutersnek

Lena Komileva

, a Brown Brothers Harriman elemzője. A svájci kormány is intézkedéseket tervez, az erős árfolyamtól sújtott kis- és közepes vállalakozások, valamint a szállodaüzemeltetők terheit kívánja csökkenteni. A Tagesanzeiger című lap értesülései szerint a szerdai kormányülésen egy 1,5 milliárd frank nagyságú programról dönthetnek. Ebből 1,3 milliárd értékben csökkentik a vállalatok társadalombiztosítási járulékát, 100-100 millió frankot pedig célzottan az idegenforgalomi szektor, illetve a kutatás-fejlesztés támogatására fordítanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.