Közélet

Még idén mintegy ezer embert küldhetnek el a honvédségtől

Még idén mintegy ezer embert küldhetnek el a honvédségtől

2011. augusztus 26., péntek
Még idén mintegy ezer embert küldhetnek el a honvédségtől

Az irányításban dolgozó katonai titkosszolgálatok és az összhaderőnemi parancsnokságok dolgozóival együtt mintegy 3500 ember 30 százalékát érinti az az "ésszerűsítés", melynek következtében részben nyugdíjba mennek, részben átirányítással új helyre kerülnek, részben kiválnak a rendszerből és a szabad munkaerőpiacon helyezkednek el az érintettek - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

A tárcavezető megjegyezte, hogy a személyi szintű döntések meghozatala most kezdődött el.

Hende Csaba

hangsúlyozta: katonai képességekről nem mondanak le, de ésszerűsítésre szükség van, és az elmúlt évtizedekben megnövekedett bürokráciát meg kell szüntetni, ezért még az idén "nagy mértékű szervezeti változások" lesznek a Magyar Honvédségnél. A Népszava pénteki számában azt közölte: információik szerint elsősorban azoktól válnának meg, akiket szolgálati nyugdíjba lehet küldeni, vagyis van 25 év szolgálati jogviszonyuk. A Népszava azt írta, hogy értesülésüket több helyről is megerősítették. A szaktárca azonban tagadta, hogy "1000 embert szolgálati nyugdíjba küld", bár az elbocsátásokat ez az állítás nem cáfolja - olvasható a lapban. Az ügyben az MTI is kereste a Honvédelmi Minisztériumot, de egyelőre nem kívántak nyilatkozni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.