Gazdaság

Logisztikai központ épül a kecskeméti Mercedes gyár mellett

Logisztikai központ épül a kecskeméti Mercedes gyár mellett

2011. augusztus 2., kedd
Logisztikai központ épül a kecskeméti Mercedes gyár mellett

A tervek szerint két éven belül 200 új munkahelyet teremt az a logisztikai központ, amelyet zöldmezős beruházás keretében a kecskeméti Mercedes gyár tőszomszédságában valósít meg a MAPI Zrt. és a Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. – tudatta kedden a két vállalkozás közleményben az MTI-vel.

A tájékoztató szerint a társaságok a 14 ezer négyzetméteren megvalósuló logisztikai központ felépítésére 250 millió forint értékű állami és európai uniós pályázati támogatást nyertek el a napokban. Ez a forrás a beruházás 720 millió forintos költségvetésű első lépcsőjéhez nyújt segítséget. Ennek keretében a közvetlenül a Daimler gyára mellé települő Duvenbeck IMMO Logisztikai Kft. felépít egy több mint 5.800 négyzetméter hasznos alapterületű csarnokot Kecskeméten. A fejlesztés része a működéshez szükséges alapinfrastruktúra kialakítása is. A tervek szerint két éven belül megközelítőleg 200 dolgozót foglalkoztató logisztikai központ célja az autógyár szállítmányozási igényeinek kiszolgálása. „Hároméves szerződést kötöttünk a Mercedesszel a gyár raktározási és alkatrész-beszállítási feladatainak ellátására” – mondta el a Duvenbeck magyar képviseletének vezetője, Kórusz Attila. Jelezte: munkájukat most kezdték Magyarországon, és aktívan jelen szeretnének lenni a belföldi piacon. A csarnokot 2011. szeptember 1-jén adják át, majd 2012. december 31-ig további 9000 négyzetméternyi raktárkapacitással fogják bővíteni. Addig is a beruházás következő szakaszában közel 621 milliós eszközbeszerzésre készülnek, amelyhez – szintén a MAPI közreműködésével – mintegy 100 millió forint értékű uniós támogatásra pályáznak majd. Az év végéig hetven alkalmazottat vesznek fel, de két éven belül szándékaik szerint további százharminc munkahelyet teremt a társaság – tette hozzá az irányító. A projektben partnercégként résztvevő MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. 2003-ban alakult, 100 százalékban magyar magántulajdonban van, jelenleg az ország egyik jelentős fejlesztési tanácsadó vállalkozása. A több mint 40 szakértőt foglalkoztató társaság az elmúlt 8 évben 100 milliárd forint támogatás lehívásához segítette hozzá megbízóit, hazai vállalkozásokat és önkormányzatokat. Aktív tagja számos magyar és nemzetközi kitekintésű szervezetnek, és rendszeresen kap tanácsadói felkéréseket a projektfinanszírozásban és -megvalósításban közreműködő intézményektől.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.