Közélet

Ezermilliárd forintos vízügyi fejlesztés készül

Ezermilliárd forintos vízügyi fejlesztés készül

2011. augusztus 21., vasárnap
Ezermilliárd forintos vízügyi fejlesztés készül

A vizek mennyiségi és minőségi állapotának javítására, a jó állapot megőrzésére mintegy ezer milliárd forint nagyságrendű fejlesztés megalapozását segíti 1,5 milliárd forint beruházással a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság (VKKI) - tájékoztatta Márfai László, a VKKI főosztályvezető-helyettese az MTI-t.

Az Európai Unió sok környezetvédelmi irányelve közül az egyik a 2000-ben született "víz keretirányelv", amelynek célja a vizek jó állapotának elérése, illetve megtartása. Az irányelv betartásához szükséges, a tervek alapján 987 milliárd forintos beruházás finanszírozására az EU következő két költségvetési ciklusában (2014-27) lehet majd pályázni. Az előkészületeket is az unió finanszírozta és finanszírozza 80 százalékos arányban, a fennmaradó 20 százalék a magyar állam hozzájárulása. Az előkészületek része volt a VKKI, a 12 vízügyi igazgatóság és több intézmény részvételével készült Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv, amelyet a kormány 2010-ben hagyott jóvá. Ennek alapján a vizek mennyiségi állapotának folyamatos mérésére, az állapotjavító intézkedések és beruházások hatásának megfelelő mérésekkel való alátámasztására 1,5 milliárd forint összköltséggel öt projekt keretében fejlesztik a monitoring rendszert. Az első két projektet összesen több mint 400 millió forintos beruházással már befejeződött. Az egyik a felszín közeli, azaz a talajvíz mérése, amihez - 49 új észlelőkút fúrása mellett - 352 meglévő kút mérését automatizálták és tették távjelzővé. Így 48 órán belül jelezhetik az aszályos és a belvizes időszakok talaj-vízháztartási hatását - szemben az eddigi, átlagosan 2-4 héttel. Ez közvetlenül ssegíti a mezőgazdasági termelőket is. A másik projekt a mérőműszerek bemérésével kapcsolatos Vízrajzi Mérőközpont létrehozása. Ilyen műszer például a vízsebességmérő, amely fontos eszköz a határon túlról jövő vizek mennyiségének, a folyók árhullámainak megbízható mérésére. A közel 300 millió forintba kerülő hidrometeorológiai projektre most írták ki a közbeszerzési pályázatot. Ezek úgynevezett "műszerkertek" lesznek, ahol a csapadékot és a párolgás számításához szükséges elemeket (hőmérséklet, páratartalom, szélsebesség) mérik, valamint a víz talajba szivárgásának számításához mérik a talajnedvességet és talajhőmérsékletet. Mindezzel információkat szereznek arról, hogy mennyi csapadék marad a talajon, illetve mennyi folyik le, azaz mennyi a nettó csapadék. Ezt a fejlesztést az Országos Meteorológiai Szolgálattal (OMSZ) együttműködve végzi a VKKI. Az OMSZ-nek jelenleg 103 ilyen mérőállomása van, s a vízügy ehhez illeszkedve telepít a projektben további 141-et, kialakítva egy "közös érdekeltségű" hálózatot. A beruházás eredményeként már 95 százaléknál nagyobb biztonsággal számítható ki négyzetkilométerenként a ténylegesen lehulló csapadék mennyisége. A nagyságrendekkel pontosabb adatok miatt javul a kisvízfolyások árvizeinek előrejelzése, ami 2010-ben különösen sok gondot okozott. Ugyanakkor lehetőséget ad a belvizek mennyiségének, az aszályok súlyosságának gyors értékelésére. Magyarországra a felszíni vizek több mint 90 százaléka külföldről "érkezik", így az országnak elemi érdeke tudni annak mennyiségét. Ezért a folyók határszelvényeiben a legkorszerűbb automata eszközöket telepítik a ténylegesen átfolyó víz mennyiségének folyamatos mérésére. A vízmennyiség mérésével lehet például igazolni, ha a szomszédos országgal kötött vízkészlet-megosztási megállapodásban szereplőnél kevesebb vizet engednek át például tározás miatt. Az előkészítő projektek sorában az ötödik a felszíni vizek vízállásainak mérés-korszerűsítése, aminek jelentősége az, hogy távjelzéssel - újabb 108 folyami állomás automatizálásával - a pillanatnyi állapotról tájékoztatja a védelmi központokat és azonnali operatív beavatkozást tesz lehetővé. Az árvízvédelem mellett fontos a vízszintek mérése a hajózhatóság biztonsága érdekében is. Ugyanebben a projektben 33 állóvízen létesül automatikus vízállásmérő állomás, köztük számos, kiemelkedő természeti értékű holtágon. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a vízkészletekkel való gazdálkodás nem csak a szükséges - és egyre korlátozottabban rendelkezésre álló - mennyiség miatt fontos, hanem a mennyiség szorosan összefügg a víz minőségével, hiszen attól függ a vízfolyások terhelhetősége, a bevezetett szennyvizek hígítása is. Márfai László szerint a fenti projektek alapozzák meg a beavatkozáshoz szükséges intézkedéseket és biztosítják később az intézkedések hatásának ellenőrzését is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.