Bulvár

A szakértői jelentést várja az önkormányzat a kigyulladt makói fürdő ügyében

A szakértői jelentést várja az önkormányzat a kigyulladt makói fürdő ügyében

2011. augusztus 22., hétfő
A szakértői jelentést várja az önkormányzat a kigyulladt makói fürdő ügyében
A szakértői jelentés és a kárbecslés elkészülte után adható válasz arra, milyen hatással lesz az épület kivitelezésére az épülő makói fürdőben hétfőn keletkezett tűz – közölte a makói önkormányzat az MTI érdeklődésre. Hétfőn kora délután tűz ütött ki az épülő makói fürdő tetőszerkezetének egy részén. A makói és a szegedi tűzoltók közös erővel oltották el a lángokat. A tűzvizsgálók azonnal megkezdték a tűz okainak kiderítését – tudatta az önkormányzat. A város vezetői a szakértői jelentés elkészülte után részletes tájékoztatást adnak a nyilvánosság számára. A tűz okait, a keletkezett károkat és az épület kivitelezésére gyakorolt hatásait érintő kérdésekre a szakértői jelentés és a kárbecslés elkészülte után adhatók majd válaszok – közölte Horváth Bernadett, az önkormányzat műszaki irodájának vezetője. Huszár Tibor, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője korábban az MTI-nek elmondta, a kora délután keletkezett tűzben senki sem került veszélybe, a fürdő 1500 négyzetméteres tetőszerkezetének mintegy harmada azonban leégett. Az eset szemtanúi elmondták, a Makovecz Imre tervei alapján épülő fürdő tetőszerkezete több méteres lángokkal égett. A fürdő kupolájának egy része elszenesedett a tűzben – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A 12 ezer négyzetméter alapterületű fürdőkomplexum - amelynek formáját meghatározzák a Makovecz Imre épületeire jellemző ívelt kupolák, égbetörő kecses oszlopok és a ragasztott fa tetőszerkezetek – bokrétaavatóját májusban tartották. Az előkészületi munkálatokkal együtt 3,6 milliárd forintos fürdőberuházáshoz a makói önkormányzat több mint másfél milliárd forintot nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program pályázatán. A fürdő a tervek szerint december 1-jén nyitott volna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.