Írjon nekünk

Bulvár

A rétes és az Emlékkönyvtár is „bejött” a kajak-kenu „first lady”-knek + FOTÓK

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Becsábultak a Maty-érről a szegedi belvárosba a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF – International Canoe Federation) elnökségi tagjainak feleségei. A Somogyi Emlékkönyvtárában több százéves köteteket is lapozgattak a hölgyek – mindenki a saját nyelvén.

A Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség elnökségének részére szervezett társasági hölgyprogram csütörtökön kezdődött egy szegedi városnézéssel, mely során a belváros mellett az alsóvárosi templomot és az Új Zsinagógát látogathatták meg a kajak-kenu „first lady”-k. Pénteken Szeged rejtettebb értékeit mutatták meg a lengyel, litván, ausztrál, spanyol, olasz és német hölgyeknek, így a Szegedi Nemzeti Színház, a Somogyi-könyvtár Emlékkönyvtára és egy szegedipapucs-bemutató várta őket.

Az emlékkönyvtárbeli régi és ritka könyveket kifejezetten az ide érkező hölgyek nemzetiségének megfelelően válogatták, így Takó Edit, a bibliotéka gyűjteményi osztályának tudományos kutatója például egy 1600-as évekből származó kötetet adott a kilenc főt számláló vendégsereg kezébe, mely az északi népek történetét taglalta. Emellett többek között előkerült egy spanyol nyelvű munka a Szent Inkvizícióról, Dante eredeti nyelvű Isteni színjátéka, egy Luther-féle bibliafordítás, sőt, a Szeged újjáépítését levezénylő Lechner Lajos adományaként a könyvtárhoz került, a 18. században, Ausztráliában megjelent francia nyelvű könyvet is megcsodálhatott a társaság.

A hölgyek nagyon érdeklődőek, szeretik a látványos, érdekes és új dolgokat. Nyitottak az újfajta kultúrára, a dél-alföldi folklórra is. Különösen tetszettek nekik a belvárosi épületek, és nagyon elégedettek voltak az éttermi kínálattal, valamint a rétesekkel, amiket szintén volt alkalmuk megkóstolni – tudtuk meg a hölgykoszorút kísérő Koteczki István idegenvezetőtől.

A társaságban jelen volt Mavi Perurena, a kajak-kenu szövetség elnökének felesége is, akinek a vb megnyitóján látott szabadtéri játékok produkció volt az egyik kedvence, és mellette a Somogyi-könyvtár nyerte el leginkább a tetszését. Azt is elmondta, a kajak-kenu vb helyszíne is megragadta, és a Tiszát különösen megszerette, hiszen a madridi kis folyóhoz képest hatalmas „folyamnak” tűnik. Mavi Perurena portálunknak arról is beszélt, mivel férjével együtt nagyon régen foglalkoznak és „együtt élnek” a kajakkal, természetesen ő is nagyon szereti ezt a sportot. Amikor csak lehetséges, a helyszínen követi a futamokat, amikor más program elszólítja, akkor a képernyőn keresztül figyeli a versenyeket.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/misi.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál