Egészség

A májrák túl későn ad hírt magáról

A májrák túl későn ad hírt magáról

2011. augusztus 4., csütörtök
A májrák túl későn ad hírt magáról

Tíz májrákos beteg közül kilencnek olyan évek óta fennálló májbetegsége van, amelynek rendszeres ultrahangos ellenőrzésével időben fel lehetne fedezni a rákos elfajulást. A májrákos betegek jelentős része ma mégis túl későn, rossz életkilátásokkal kerül orvoshoz.

Ezen az aggasztó helyzeten volt hivatott változtatni az a sajtókampány, amelynek lezárását a Hepatitis Világnapján tartották Budapesten július végén. „Magyarországon a májrák a legalattomosabb daganatos betegségek egyike, tüneteket ugyanis csak már előrehaladott állapotban okoz. Évenként körülbelül ezren halnak meg a betegségben. Az esetek 60-70 százalékában hepatitisz C fertőzötteknél, 20 százalékban az alkoholos eredetű májzsugorból alakul ki a daganat, a harmadik leggyakoribb kockázat pedig a hepatitis B” – jelentette ki

Bodoky György

, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) tiszteletbeli elnöke, majd hozzátette: a betegek egy jelentős része olyan késői stádiumban kerül orvoshoz, hogy szinte már esélytelen a gyógyulás, pedig a betegség korai szakaszában akár egy műtét is elegendő lehet ahhoz, hogy végleg legyőzzük a rákot. A kockázatot növelő betegségek megelőzése, illetve kezelése mellett a rizikócsoport tagjainak rendszeres, ultrahangos vizsgálatával is sokat léphetnénk előre a májrák elleni harcban.

Strommer Szilvia

, a Magyar Rákellenes Liga Lelkisegély-szolgálatának vezetője elmondta: a betegszervezeteknek részt kell vállalniuk abban is, hogy a ma még nem ismert betegek minél előbb ellátásban részesüljenek, ezért is álltak a májrák kockázatát a lakosság előtt feltáró médiakampány mellé. A Rákellenes Liga 2011-ben programsorozatot is hirdetett, hogy rávilágítson az alkoholfogyasztás és a rosszindulatú daganatok közötti összefüggésekre: országszerte mintegy negyven helyszínen szerveztek programokat, előadásokat, vetélkedőket, diákok százait is bevonva a tudatformálásba. „Rémisztően hangzik, de sok ezer ember él közöttünk, akiknek már most rosszindulatú daganat van a szervezetében, csak még nem tud róla, s túl későn is fogja megtudni. Ezen kell változtatni” – jelentette ki

B. Papp László

, a kampány programmenedzsere, a Rákgyógyítás magazin szerkesztője. Hozzátette: a hirdetések nélküli betegtájékoztatást folytató

www.rakgyogyitas.hu

portál és a Rákgyógyítás magazin azért állt a kontrollvizsgálatokra ösztönző társadalmi kampány mellé, mert a rák elleni harcnak része az is, hogy a potenciális betegeket még akkor eljussanak orvoshoz, amikor a doktorok még tudnak segíteni. „A betegségek megelőzésére vonatkozó ismeretek terjesztése sajátos kommunikációt igényel mind az orvosok, mind a betegek vagy a társadalom egyes rétegei felé. A helyzet javulása csak úgy érhető el, ha az egészségügyi rendszer érintett képviselői és a kommunikációs hálózat összehangoltan működik együtt” – vélekedett

Gerhard Waltl

, a májrákról szóló társadalmi kampányt támogató Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta: a gyógyszeriparnak nemcsak az orvosi kezelésekben, hanem a betegségek megelőzésében is fontos szerepe van. „A zsűrinek 29, számos műfajban alkotott pályamunkából kellett azt a hármat kiválasztania, amelyet jutalommal is díjazhatott. Elismerésünk azonban valamennyi kollégánknak szól, akik munkájukkal részesei lettek a társadalmi kampánynak” – fogalmazott

Nógrádi Tóth Erzsébet

, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének egészségügyi szakosztályvezetője. Az írott sajtó kategóriában a szombathelyi

Tersztyánszky Krisztina

, a Vas Népe című megyei napilap munkatársának írását díjazták. A rádióriportok alkotói közül

P. Kiss Zsuzsa

, a Magyar Rádió Napközben című műsorának szerkesztője vehetett át elismerést, míg a televíziós munkák sorából

Varga Zoltán

, a Gyula TV szerkesztő-riporterének összeállítása kapott jutalmat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.