Sport

A Magyarország-Izland meccs margójára + VIDEÓ, FOTÓK

A Magyarország-Izland meccs margójára + VIDEÓ, FOTÓK

2011. augusztus 11., csütörtök
A Magyarország-Izland meccs margójára + VIDEÓ, FOTÓK
Hogyan változik meg egy perc alatt egy focista neve? S vajon mitől van az, hogy a tribünön annyi a gyerek, akár egy iskolában? És azt meg tudja-e mondani bárki is, miért akar az egyik lurkó mellettem hosszabbítást, mikor már 4-0-ra vezetünk? Ezek azok a titkok, melyekről egy Puskás-stadionban hullhat le a lepel, mondjuk egy magyar-izlandi meccsen. Szegedről délután négy órakor indult el az a különbusz, melyre a Szeged 2011 csapatának meghívására azok ülhettek, akik segítették a gárdát, hogy elindulhasson az NB II-ben. Eljött az önkormányzat részéről Mózes Ervin címzetes főjegyző, a képviselő-testületből pedig Mihálffy Béla és Nógrádi Tibor a Fidesz-KDNP-, illetve Kónya Gábor az MSZP-frakcióból. De az utazók között volt több futballegyesület képviselője is, mint például Szokol Lajos a SZVSE, Tanács Attila a Kiskundorozsmai ESK, Gidai Sándor az UTC és Molnár János a Tápé képviseletében. Na és természetesen mi is elkísértük a megyei delegációt.

Dzsudzsák szikrája

Van abban valami leírhatatlanul jelmezszaggató érzés, amikor egy busznyi ember a nemzeti együttesének mérkőzésére megy, főként, ha futballról van szó. És elnézést kérek az összes többi sikeres és értékes honi sportágaink képviselőitől, de mégis csak a labdarúgás képes arra, hogy egy barátságos, Izland elleni válogatott mérkőzésre ezreket csaljon ki az arénába, akik szektoronként válaszolgatva egymásnak üvöltik: Hajrá, magyarok! És ebben a fentebb már említett lecsupaszító érzésben az az igazán különleges és titokzatos, hogy egy langyos félidőt követően Dzsudzsák gólja olyan új szikrát szórt a Puskás-arénába, hogy a végén a mellettem ülő kisfiú a 90. percben azt kérdezte az apukájától: ugye lesz hosszabbítás? (A mérkőzésről szóló összefoglaló írásunkban a szegedi delegáció több tagja is értékelte néhány mondatban a látottakat.)

"Ébresztő!" és "Harcoljatok!"

Közel sem volt telt ház, viszont épp akkora tömeg látogatott ki szerda este a Puskás-stadionba, hogy a rigmusok, tapsok és egy-egy felhördülés válogatott színvonalú „hangosításként” hatott. És a gyerekek. (Bevallom, nagyon régen voltam válogatott meccsen, már egy évtized is eltelt talán; azóta csak a tévé...) Az első dolog, ami feltűnt, hogy milyen nagy arányban szurkolnak fiatal, tizenéves srácok, sőt, apák kezét szorító lurkókból is akadt szép számmal. „Hányadik meccsünkön is vagyunk?” – kérdezte mögöttem az egyikük, míg egy másik a debreceni BL-élményeiről álmodozott. „Ébresztő, ébresztő!” – ezt már egy ötvenes éveiben járó, bajszos úriember üvöltötte négy sorral kis, szegedi csapatunk fölött. A 32. percben aztán elhallgatott, ekkor lőttük az első gólt az Izlandnak Koman suhintásából. Ezután addig-addig ismételgette az új „Harcoljatok, harcoljatok!” rigmust szurkoló kollégánk, míg a szünet előtt született még egy magyar találat. A szegedi delegációból szinte mindenki szoros mérkőzésre számított, kemény, küzdelmes félidőre. Ami talán be is igazolódott, ám mindez egy olyan díszdobozva csomagolva, amitől fülig érő szájjal elemeztük a meccs végén a látottakat.

Az aréna és a tükör

Na és az a bajszos, aki először találta meg Dzsudzsák Balázst, s mély kritikai érzékkel kérdezgette fennhangon: mi van, Dzsudzsák? (Amire valahonnan rendre egy fanyar "Mahacskala" kiáltás is érkezett.) Majd szurkolótársunk ismét megfűszerezte mondanivalóját egy „ébresztővel” – talán mert 10 perc alatt három ziccer közt szunyókáláson kaphatta a fiúkat. Aztán úgy a 84. perc környékén – egy bombagólt követően – átkeresztelték a szélső támadót, és a „mi van, Dzsudzsák” helyett már a „gyere, Balázs” és a „húzd meg, Balázs” felszólítások domináltak. És elteltek úgy hosszú percek, hogy már a becsúszásokat, szereléseket is vastapssal fogadtuk, épp ahogy tőlünk nyugatabbra szokás. Mi is így tettünk sportvezetőként, politikusként, civilként. Ezért is mondtam többek között, hogy jelmezszaggató és lecsupaszító a futball. Megmutatja, milyenek vagyunk mi és a foci, milyen a viszonyunk. Persze ehhez ki kell menni néha az arénába, és belenézni abba a fene nagy tükörbe, amit üresen lelátónak hívnak. És ebben a tükörben szerda este nekem a legfényesebb csillanásnak az tűnt, mikor a kisfiú a 89. percben 4-0-s magyar vezetésnél abban reménykedett, hogy lesz még pár perc hosszabbítás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.