Szórakozás

Világbéke-fesztivált rendeznek Nandafalván

Világbéke-fesztivált rendeznek Nandafalván

2011. július 26., kedd
Világbéke-fesztivált rendeznek Nandafalván
Az indiai kultúrával, szokásokkal ismerkedhetnek és egy ősi védikus tűzáldozaton is részt vehetnek azok, akik ellátogatnak szombaton a balástya melletti tanyavilágban álló hindu templomnál, Nandafalván rendezett világbéke-fesztiválra – közölte Krasznai Zoltán, a rendezvény egyik szervezője kedden az MTI-vel. Hagyomány, hogy Nandafalva közössége minden nyáron India-napot rendez, melyre elsősorban a környékbeli települések lakóit várják, de messze földről is gyakran érkeznek vendégek – mondta a szervező. Hozzátette: az idei programok a világbékéhez kötődnek. A látogatók az egri Vrinda Jógastúdió által bemutatott gyakorlatok segítségével megismerhetik a belső és külső béke összefüggéseit. A Parvati tánccsoport ősi indai táncokat, Nandafalva leánykórusa pedig hagyományos dalokat ad elő. Az esemény csúcspontja a védikus tűzáldozat lesz: a több ezer éves hagyománynak megfelelően a hindu templom kertjében épített kőoltárban egy szerzetes lobbantja fel a lángokat, melybe mindenki dobhat néhány szemet a faluban termelt búzából, miközben a hívők az ősi mantrákat éneklik. A rendezvény célja az is, hogy bemutassa, mit nyújthat az több ezer éves indiai kultúra a ma emberének. Az érdeklődők a vegetariánus főzőtanfolyamon megismerhetik lepénysütés titkát, kiderül, hogy természetes alapanyagokból miként készíthetők akár otthon is biokozmetikumok, a gyerekek pedig kipróbálhatják a hennafestést. Nandafalva 1979-ben alakult. Kezdetben a ma jógakolostorként működő épületben gyakorolta lelki életét a hindu vallást követő közösség; a tanya egyik szobáját rendezték be kápolnának. A rendszerváltást követően újabb családok költöztek az alföldi tanyavilágba, 2000-ben pedig megépült a hagyományos hindu és magyar elemeket ötvöző nandafalvi templom.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.