Közélet

Várniuk kell még a hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak

Várniuk kell még a hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak

2011. július 18., hétfő
Várniuk kell még a hátrányos helyzetbe került önkormányzatoknak

A Világgazdaság szerint a bajban lévő önkormányzatoknak év elején ígért 31 milliárd forintos támogatásból eddig 11,6 milliárdot kaptak meg az érintett települések a kormánytól. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került, azaz önhikis önkormányzatok támogatásainak kiutalása még fél évig is elhúzódhat: az aktuális tervek szerint legkésőbb december 10-ig döntenek ezekről az összegekről.

A gazdasági napilap hétfői számában megjelent cikk ismerteti, hogy a kormány szinte minden pályázó önkormányzatnak küldött több-kevesebb támogatást - gyakran meglepően keveset is: 879 település esetében tízmillió forint alatt volt az összeg. A Békés megyei Újszalonta negyvenezer forintos állami segítséget kapott. A legtöbb pénzt, 378 millió forintot Miskolc kapta. Újdonság, hogy ezúttal nem csak kistelepülések folyamodtak segélyéért. Szintén nem volt megszokott, hogy a megyei önkormányzatok is pályázhattak, igaz nekik vissza is kell fizetni, amit kapnak. A tizenkilenc megye közül tíz kért és kapott is támogatást - olvasható a Világgazdaságban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.