Írjon nekünk

Utazás

Utazás: Fókuszban Egyiptom

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

A magyar Külügyminisztérium legfrissebb, június 27-i közleményében arról tájékoztat, hogy Egyiptom egész területe lekerült az utazásra nem javasolt országok listájáról. Együttműködő partnerünk, a C&T Hungary Kft. hírei és akció.

Kedvezőbb biztonsági besorolást kapott a külügytől Egyiptom

Mind az utaztatók, mind az utazási irodák fellélegezhetnek: a magyar Külügyminisztérium kedvezően módosította Egyiptom biztonsági besorolását.
Emlékezetes, hogy az észak-afrikai ország idén január 30-án az ún. 1-es, vagyis utazásra nem javasolt területek közé került.
Március 7-én enyhítette először a külügy Egyiptom besorolását: akkor ezt írták honlapjukon: “Egyiptomban nem javasolt a beutazás az ország nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailija), valamint Felső-Egyiptomba. Nem javasoltak a Luxorba tervezett kirándulások, a nílusi hajóutak, továbbá a szállodán kívüli programok, valamint a belföldi egyéni utazások. Az utóbbi időszakban javulást mutató helyi közbiztonsági helyzet alapján, fokozott körültekintés mellett, újra biztonságosnak tekinthető a szervezett tengerparti szállodai üdülés a Vörös-tenger vidékén (Sarm-al-Sheikh, Dahab, Hurghada).”
Április 4-én ismét enyhített némiképp szigorán a külügy: “A Külügyminisztérium nem javasolja a beutazást Egyiptom nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailija), továbbá nem javasolja a Luxor-Hurghada közötti szárazföldi útvonalon történő közlekedést. Továbbra sem javasoltak a szállodán kívüli programok, valamint a belföldi egyéni utazások. Az ország többi részét a Külügyminisztérium a „fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriában szerepelteti.”
A legutóbbi június 27-i közlemény már nem tesz említést arról, hogy a nagyvárosok felkeresése veszélyes lenne.
A közlemény így fogalmaz: “Egyiptomba történő utazás esetén a Külügyminisztérium változatlanul indokoltnak tartja a távolmaradást mindenfajta tömegmegmozdulástól és tüntetéstől. Valamennyi program esetében javasoljuk állampolgárainknak, hogy tartózkodásuk teljes időtartama alatt legyen elérhető közelségben személyi adatokat tartalmazó úti okmányuk (útlevelük) vagy annak másolata. Ezeket kívánatos a rendvédelmi erők ellenőrzése során felmutatni, utasításaikat együttműködően és maradéktalanul tiszteletben tartani. Kerülendő a rendfenntartó szervek, rendvédelmi eszközök fotózása.
Felhívjuk az utazók figyelmét, hogy a gazdasági-megélhetési problémákkal párhuzamosan növekedhet a kisebb bűncselekmények száma. Fokozott figyelmet érdemel a vagyontárgyak őrzése (pénztárca, mobiltelefon). Emelkedhet a szolgáltatások (körutak, kulturális esték, városnézések stb.) ára, csökkenhet azok színvonala. Javasolt naprakész tájékoztatást kérni az utazást szervező cégektől, telepített idegenvezetőiktől.
Az Egyiptomba utazni kívánó magyar állampolgárok számára javasoljuk, hogy a konzuli védelem elősegítése céljából éljenek az előzetes bejelentkezés lehetőségével, amelyet a KüM honlapján elhelyezett formanyomtatvány kitöltésének segítségével megtehetnek.
Felmerülő probléma, kérdés esetén a kairói magyar nagykövetség ügyeleti telefonszáma: +20-12-6575-198 – zárul a Külügyminisztérium közleménye.
A biztonsági kockázat további csökkenése hozzájárulhat Egyiptom turizmusának fellendüléséhez. Az utazásszervezők az utóbbi időben arról számoltak be, hogy a jelentős, akár 30%-os árengedmények következtében egyre több magyar tér vissza a nagyon jó ár/érték arányt kínáló desztinációba.
/Forrás: www.turizmusonline.hu/

Utazási ajánlatunk Egyiptomba

Sharm El Sheikh
8 nap/7 éj
2011. július 9., 16., 23., 30.
FALCON NAAMA STAR 3*+
Félpanzió 69.900 Ft
All inclusive 79.900 Ft

A fenti árak forint/fő értendők!

Az árak tartalmazzák: 7 éj szállást, charter repülőjegyet (Budapest – Sharm El Sheikh – Budapest útvonalon, repülőtéri transzfereket, vízumdíjat.

Az árak nem tartalmazzák: repülőtéri illetéket és kerozin felárat: 41.500 Ft/fő; utasbiztosítást: 630 Ft/nap/fő; útlemondási biztosítást: 1,4% (részvételi díj); szervizdíjat: 5.000 Ft/fő

További információért érdeklődjön irodánkban!

C&T Hungary Utazási Iroda
Telefon: 62/481-562
travel@congresstravel.hu

Hurghada
8 nap/7 éj
2011. július 3., 6., 10., 13., 17., 20., 24., 27., 31.
3 CORNERS TRITON EMPIRE 3*
Félpanzió 59.000 Ft/fő

Az árak tartalmazzák: 7 éj szállást, charter repülőjegyet (Budapest – Hurghada – Budapest útvonalon, repülőtéri transzfereket, vízumdíjat.
Az árak nem tartalmazzák: repülőtéri illetéket: 35.000 Ft/fő; kerozin felárat: 6.500 Ft/fő; utasbiztosítást: 630 Ft/nap/fő; útlemondási biztosítást: 1,4% (részvételi díj); szervizdíjat: 5.000 Ft/fő

További információért érdeklődjön irodánkban!

C&T Hungary Utazási Iroda
Telefon: 62/481-562
travel@congresstravel.hu

Kommentek

Utazás

Szeged is népszerű úti cél lesz az ünnepi hosszú hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Háromszoros forgalmat hoz a szállodákban a négynapos hétvége egy átlagos márciusi hétvégéhez képest.

Tovább olvasom

Utazás

Biztonságban érzik magukat nálunk a külföldi turisták

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A közelmúltban elkövetett terrorcselekmények és a migráció jelentősen megváltoztatta az európai utazási szokásokat – tudta meg portálunk Farkas Andrástól, a Connection&Travel Hungary Kft. ügyvezető igazgatójától.

Tovább olvasom

Utazás

Tengerre, magyar! – a szegediek az Adriára és a Fekete-tengerhez mennek nyáron

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A fiatalok gyakran maguk szervezik meg az utazást és a szállást is, az idősebbek viszont szívesebben áldoznak a kulturális körutazásokra és a múzeumi belépőkre. A terrorveszély kihat a franciaországi és törökországi nyaralások népszerűségére, Görögországtól is elvette sokak kedvét a migrációs válság és a gazdasági problémák. Belföldön a wellness napok és az egynapos kirándulások már őszig beteltek. Rövid utazások esetén is fontos a biztosítás kötése, mert akár 400 ezer forintnál is többe kerülhet egy kétnapos külföldi betegellátás.

Tovább olvasom

Aktuál