Közélet

Toroczkai szerint politikai koncepciós ítélet született

Toroczkai szerint politikai koncepciós ítélet született

2011. július 21., csütörtök
Toroczkai szerint politikai koncepciós ítélet született

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom makói elnökét, Túri Csabát kedden első fokon négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a makói városi bíróság. Toroczkai László, a mozgalom vezetője politikai koncepciós eljárásnak nevezte az ügyet.

A mozgalom makói tagja egy helyi kocsma előtt keveredett szóváltásba a rendőrökkel – akiket ő maga hívott ki, mert nem akarták kiszolgálni őt, s társait –, mivel szerinte jogtalanul bilincselték meg barátját.

Túri

elmondta azt is, hogy nem történt tettlegesség, durva, helyenként trágár szóváltás igen. Túrit többek között hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják. Két társa három és fél év börtönbüntetést kapott első fokon, amelynek felét kellene leülniük. Túriék hozzájárulnak, sőt kérni fogják, hogy hozzák nyilvánosságra a térfigyelő kamera felvételeit – amire a vádirat is hivatkozik –, hiszen azon tisztán látszik, hogy csak szóváltásba keveredett a rendőrökkel és az állításokkal szemben az intézkedő rendőrautót sem tartotta fel.

Akár nemzetközi szintig is elviszik az ügyet

Toroczkai László

, a mozgalom országos vezetője szerint politikai, koncepciós ítélet született. „Ekkora büntetést gyilkosságért szoktak kiszabni,

Sthol András

, aki részegen, bedrogozva kis híján megölt egy embert, mindössze két év letöltendő büntetést kapott” – emelte ki Toroczkai hozzátéve, hogy az üggyel kapcsolatban megjelent sajtóhír is valótlanságot állított, mivel a leírtakkal szemben nem törte be Túri a kocsma ajtaját. A Hatvannégy Vármegye vezetője kifejtette, hogy az ítélet politikai motiváltságára bizonyíték többek között az is, hogy az ügyben eljáró ügyész végig a fiatalok politikai hovatartozását emlegette, sőt a vádbeszédében szélsőségeseknek, szélsőjobboldaliaknak nevezte Túrit és társait. Toroczkai leszögezte, hogy első lépésként a sajtó nyilvánosságához fordulnak, azokat a médiumokat, melyek valótlan tényeket közöltek, kérik a helyesbítésre, különben jogi útra terelik az ügyet. Második lépésként pedig az ügyész eljárása miatt az ombudsmannhoz és az Országgyűlés Emberi Jogi Bizottságához fordulnak jogorvoslatért. „Reméljük, hogy a másodfokon eljáró bíróság megsemmisíti az ítéletet, amennyiben nem ez történik, nemzetközi fórumokhoz fordulunk” – szögezte le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.