Sport

Szombat este megnyitották a búvárúszó vb-t + FOTÓK

Szombat este megnyitották a búvárúszó vb-t + FOTÓK

2011. július 30., szombat
Szombat este megnyitották a búvárúszó vb-t + FOTÓK
Hódmezővásárhely ad otthont a XVI. Uszonyos- és Búvárúszó-világbajnokságnak. A verseny a sportág már minden eddigi rekordját megdöntötte, hiszen 31 ország 309 versenyzője áll a Gyarmati Dezső Sportuszoda rajtköveire a következő napokban. A rendezvény ünnepélyes megnyitóját szombaton este 19 órától tartották Vásárhely központjában, a Kossuth téren. Július 30. és augusztus 3. között Hódmezővásárhely, majd augusztus 4-6-án a szegedi Maty-éri olimpiai központ ad otthont a XVI. Uszonyos és Búvárúszó Világbajnokságnak. A sportág minden eddigi részvételi rekordjait megdöntő világversenyre 34 ország nevezett, amelyből 31 indul, míg három megfigyelőként vesz részt a megmérettetésen. A magyar válogatott 24 fős, s a szakemberek több sportolótól is remek eredményt várnak. Az ünnepélyes megnyitón Lázár János polgármester, a Fidesz frakcióvezetője megtisztelőnek nevezte, hogy Hódmezővásárhely adhat otthont a megmérettetésnek, és sok sikert kívánt minden versenyzőnek, míg Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke, a világszövetség alelnöke Hódmezővásárhelynek mondott köszönetet a szervező munkáért. Nyíri többek között angolra és spanyolra is lefordította a város nevét, és ő is sok sikert kíván mind a 309 versenyzőnek. Achille Ferrero, a sportág világszövetségének az elnöke is megtisztelte jelenlétével az ünnepélyes megnyitót, ami látványos fitneszbemutatóval zárult. A verseny fontosabb mozzanatait, eredményeit folyamatosan követhetik honlapunkon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.