Közélet

Pont került a Zrínyi utcai épület ügyének végére + FOTÓK

Pont került a Zrínyi utcai épület ügyének végére + FOTÓK

2011. július 15., péntek
Pont került a Zrínyi utcai épület ügyének végére + FOTÓK
A Biopolisz-tervhez kapcsolódóan épül egy hotel a Somogyi-könyvtár mögött. Az építkezés idejére megszűnik a kapubejáró a Zrínyi utca 10. szám alatti ingatlanon, ami parkolási és közlekedési gondokat okoz. A lakók nemrégiben tüntettek is az ügyben, most az IKV Zrt. segítségével közösen megtalálták a megoldást a problémákra. Az egykori Sörkert helyén négycsillagos, exkluzív szálloda épül Szeged belvárosában. Ennek azonban nem mindenki örült tiszta szívből. A komplexum mellett lévő Zrínyi utca 10. szám alatti ház lakói már tüntettek is, ugyanis az építkezés miatt megszűnik a kapubejárójuk, sőt az udvarban lévő parkolót sem tudják majd használni, annak ellenére, hogy érvényes parkolási szerződésük van. Az ingatlan tulajdonosa az önkormányzat, a kezelője pedig az IKV, melynek igazgatója, Tápai Péter amint értesült a problémáról, július első hetében látogatást tett a helyszínen, ahol meghallgatta a lakók panaszait. A legfőbb problémának a lakók azt tartották, hogy nem tájékoztatták őket idejében erről a helyzetről, hiszen már a tervezés, majd az engedélyeztetés szakaszaiban kellett volna ezekről a változásokról beszélni, közösen megkeresni a megoldást. Többek között azt kifogásolták, hogy megszűnik az építkezés idejére a kapubejáró, nem tudnak majd parkolni. A házban lakik egy mozgássérült néni is, akinek meg kell oldani a közlekedését az utca felé. Az IKV elnök-vezérigazgatója pénteken ismét találkozott a lakókkal, hogy tájékoztassa őket a megoldásokról. Az önkormányzati cég közbenjárására a beruházó egyéves parkolóbérletet adott át az autósoknak, mellyel a környéken letehetik majd autóikat. Akik céges autóval parkoltak az udvarban, azokat a közelben lévő IKV-s ingatlanok udvarán próbálják elhelyezni. A mozgáskorlátozott néninek pedig a pincén keresztül akadálymentesített kijáratot építenek.

Parkolóbérletet kaptak a lakók

„Az építkezés megkezdése előtt egy héttel tájékoztatott bennünket a munkálatokat végző cég, hogy a behajtó és az udvarunk egy része megszűnik. Ez többrétű probléma, hiszen él a házban egy mozgássérült néni, aki az udvari kijárót használta, illetve a gépkocsit használók nem tudnak majd parkolni. A hatóságok szóban már bocsánatot kértek, amiért nem egyeztettek velünk, írásban pedig részletes tájékoztatást kaptunk. Most úgy néz, ki halad az ügyünk, mert készült egy akadálymentesített kijárat és parkolóbérletet kapunk” – nyilatkozta portálunknak a lakók képviseletében Prágai Ildikó. Tápai Péter, az IKV elnök-vezérigazgatója a SZEGEDma.hu-nak elmondta, hogy egy apró információs hiba volt a probléma okozója. Nem volt arról szó, hogy véglegesen megszűnne az autóbejáró, az engedélyeztetési terven is szerepel. Az igazgató ezután átadta a parkolóbérleteket, melyekkel a ház környéki parkolókban lehet majd letenni a kocsit, amíg az építkezés miatt nem használhatják a kapubejárót a lakók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.