Közélet

Elfogták Goran Hadžićot

Elfogták Goran Hadžićot

2011. július 20., szerda
Elfogták Goran Hadžićot

A szerbiai B92 értesülései szerint elfogták az utolsó hágai vádlottat, az eddig szökésben lévő Goran Hadžićot is. Az utolsó hágai szökevényt, ma reggel, valamivel fél kilenc előtt Szerémségben, Krušedol falu közelében lévő erdőben, két épület között tartóztatták le. Elfogása pillanatában nem viselt szakállt - írja a Vajdaság Ma.

Boris Tadić

elnök 11 órai sajtótájékoztatóján jelentette be hivatalosan az elfogás tényét. Az elmúlt napokban felröppentek olyan hírek, miszerint

Hadžićot

elfogták, de az államvezetés ezt azonnal cáfolta, azonban hozzátették, intenzíven nyomoznak az utolsó hágai szökevény után. A Hágai Nemzetközi Törvényszék Vukováron elkövetett háborús bűnökkel vádolja, illetve a horvátok elüldözésével Szlavóniából, de gyilkosságok, kínzások és az elhagyott horvát házak fosztogatása is szerepel bűnlajstromán. A vádirat pontjai szerint egyebek között vétkesnek tartják 264 horvát hadifogoly meggyilkolásáért is 1991 novemberében.

Josip Boljkovac

, egykori horvát belügyminiszter két hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, hogy Hadžić annak a hálózatnak a tagja volt, amely szerb és horvát részen egyaránt működött, s „feladatuk az volt, hogy háborús összetűzéseket robbantsanak ki, s ilyen minőségében együttműködött a horvát hatóságokkal is”. Hadžić 2004 júliusában tűnt el újvidéki lakhelyéről, miután Belgrád megkapta Hágából a rá vonatkozó vádiratot, amelyben Hága azt is kérte, szolgáltassák ki 72 órán belül. Szemtanúk szerint Goran Hadžić akkor bőrönddel hagyta el a házat. A sajtóban azután olykor felröppent a hír, hogy Újvidék több pontján látták. Toma Fila ügyvéd az elfogás hírének közzététele után a B92-nek elmondta, Hadžić hágai kiadatása hasonlóképpen fog történni, mint korábban Ratko Mladićé, s az egész folyamat legfeljebb hét napig tart. Ezután az következik, hogy a vizsgálóbíró felolvassa Hadžićnak a vádiratot, majd a belgrádi Legfelsőbb Bíróság határozatot hoz arról, teljesültek-e a feltételek a kiadatáshoz. Amennyiben igen, a kiadatásról szóló döntést az igazságügy-miniszter írja alá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.