Írjon nekünk

Bulvár

Egy 21 éves kiskőrösi főiskolás a Füredi Anna-bál szépe

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Frei Nikolett 21 éves kiskőrösi főiskolást választották a 186. balatonfüredi Anna-bál szépségkirálynőjévé, a Duna Televízió nézőinek szavazatai alapján – tájékoztatta Szabó Lajos, a füredi önkormányzat művelődési osztályának vezetője vasárnap az MTI-t.

A bálkirálynő első udvarhölgyének Csida Fanni 18 éves balatonfüredi gimnazistát, második udvarhölgyének pedig Szabó Zsófia 22 éves budapesti színésznőt választották – mondta az osztályvezető. Hozzátette: a bálkirálynő értékes herendi vázát kapott, átvehette az aranyalmát, és a Duna Televízió egyhetes egyiptomi úttal jutalmazta. Ezenkívül 150 ezer forint értékű ékszerutalványt is nyert, valamint egy báli ruhát és gyöngy nyakláncot.
Az udvarhölgyek ugyancsak herendi vázát vehettek át, továbbá 100 ezer forint értékű ékszerutalványt és gyöngy karkötőt kaptak. A 15 legszebb hölgy közé bekerült egy várandós is; Pongrácz Dóra budapesti jogász – aki szeptemberben fog szülni – a Duna Televíziótól különdíjat kapott (100 ezer forintos babakelengye utalvány), Kecskemét polgármestere pedig egy értékes festményt adományozott a leendő kismama számára.
A Kiss Ernő-díjat – amelyet minden évben annak ítélnek oda, aki sokat tett és tesz Balatonfüred kultúrájáért, hírnevéért -, ezúttal Litkey Farkas vehette át, aki idén 10. alkalommal nyerte meg a nagy hagyományokra visszatekintő Kékszalag balatoni vitorlásversenyt.
A 186. Anna-bált szombaton este Hende Csaba, honvédelmi miniszter, a bál fővédnöke nyitotta meg. Köszöntőt mondott Zombor Gábor (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere (idén Kecskemét városa volt az Anna-bál díszvendége), s a hagyományoknak megfelelően üdvözölte a vendégeket Bóka István (Fidesz-KDNP), Balatonfüred polgármestere is.
A nagy múltú füredi mulatságon ezúttal is telt ház volt, mintegy 500-an szórakoztak az Anna Grand Hotel termeiben és kertjében; a vendégseregben most is számos közéleti személyiséget és művészt lehetett látni.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál