Sport

A Magyar Telekom a kajak-kenusok és az úszók mellett

A Magyar Telekom a kajak-kenusok és az úszók mellett

2011. július 1., péntek
A Magyar Telekom a kajak-kenusok és az úszók mellett

A Magyar Telekom nemcsak a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel (MKKSZ) és a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) hosszabbította meg jövő év végéig az együttműködési megállapodást, hanem arany fokozatú támogatóként segíti az augusztusi, szegedi, olimpiai selejtezős kajak-kenu világbajnokságot - derült ki a pénteki sajtótájékoztatón.

Emellett a Domino Honvéd kajak-kenu szakosztállyal is meghosszabbította 2012. december 31-ig az együttműködést a telekommunikációs cég.

Chris Mattheisen

, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy két olyan sikersportággal hosszabbítottak, amelyek teljesítménye alapvetően meghatározhatja a magyar csapat londoni olimpiai szereplését. Az MTI kérdésére

Király István

marketing vezérigazgató-helyettes elmondta, a támogatás összege nem nyilvános, de mindkét szövetség esetében meghatározó nagyságrendű, s elég ahhoz, hogy a versenyzők esetében állandó mezmegjelenést lehessen érte kérni.

Gyárfás Tamás

, a MÚSZ elnöke vb-felszereléssel ajándékozta meg a Telekom vezetőit, akik

Baráth Etelétől

, az MKKSZ elnökétől, valamint a sajtótájékoztatón megjelent olimpiai és világbajnok versenyzőktől - köztük

Kovács Katalintól

és

Kozák Danutától

- egy kisméretű, dedikált kajaklapátot vehettek át. A cégnek a szegedi kajak-kenu vb-re - amely az év legnagyobb hazai sporteseménye - tervezett szolgáltatásai között az internet, a LAN, a WLAN, a 3G ellátás is megtalálható, amelyekhez internetterminálokat, érintőképernyős információs adatbázist biztosít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.