Gazdaság

Wesselényi Szabadegyetem Zsombón + FOTÓK

Wesselényi Szabadegyetem Zsombón + FOTÓK

2011. június 23., csütörtök
Wesselényi Szabadegyetem Zsombón + FOTÓK
Hat napon keresztül folytak az előadások Wesselényi Szabadegyetemen Zsombón a média, az egyetemi oktatás és aktuális társadalmi, politikai kérdéskörben olyan előadók kommentálásában, mint Szabó Gábor a szegedi egyetem rektora, Balogh László a médiatanács kuratóriumának elnöke, vagy Dux László a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár. Öt napon át, június 19. – június 24. között zajlottak a szemináriumok a zsombói népfőiskolán. Délutánonként kirándulás, este pedig felhőtlen beszélgetések, tábortűz, szalonnasütés színesítették a napokat. Csütörtökön például az egyetem rektora az oktatás jövőjéről beszélt, ehhez kapcsolódóan hallhattunk érdekes gondolatokat Döbör András az SZTE JGYPK Szakképzési Intézet vezetőjének tolmácsolásában arról, hogy az egyetemi oktatásba miként és miért kellene még hatékonyabban bevonni a vállalkozói szférát, úgy, ahogy ez tőlünk nyugatabbra már alkalmazzák. Délután Dux László adott elő, őt pedig Zakar Péter szemináriuma követte. A projekt pénteken 10 órakor a beszámolókkal és egy állófogadással zárul.

A projekt

Erre az eseményre a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP – 3.2.3/08/1) „Építő közösségek” - közművelődési intézmények az egész életen át tartó tanulásért c. pályázaton nyert közösen a Deszki Művelődési Ház és Könyvtár, az Algyői Faluház, a röszkei Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a zsombói József Attila Közösségi Ház és Könyvtár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.