Közélet

Vizsgálódik a rendőrség a Mars téri piacnál (FRISSÍTVE)

Vizsgálódik a rendőrség a Mars téri piacnál (FRISSÍTVE)

2011. június 21., kedd
Vizsgálódik a rendőrség a Mars téri piacnál (FRISSÍTVE)

„Több tízmillió forintról van szó” – mindössze ennyit árult el Nagy László arról az ügyről, melyben jelenleg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálódik. A Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezetője keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ismeretlen tettes ellen tett feljelentést az ORFK-nál.

Több vizsgálat is zajlott a piacon az elmúlt időszakban, illetve az Állami Számvevőszéké (ÁSZ) jelenleg is tart.

Nagy László

elmondta, hogy többek között az önkormányzat belső ellenőrzést hajtott végre, ami után független szakértőket vont be az ügybe az ügyvezető. Az ő vizsgálati anyagukkal együtt tett büntetőfeljelentést az Országos Rendőr-főkapitányságnál (ORFK) ismeretlen tettes ellen másfél hónapja. Jelenleg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya vizsgálódik a több tízmilliós ügyben. „Hivatalból kellett megtennem a feljelentést, most a vizsgálat lezárultát várjuk” – tette hozzá, ám az ügy részleteiről többet nem árult el.

A kispiacok felvirágoztatása a cél

Májusban számoltunk be

a Mars téri piac helyzetéről, ám azóta is történtek előrelépések, például sikerült kiadni a Víztorony téren eddig üresen tátongó üzlethelyiségeket. A Szegedi Vásár és Piac Kft.-hez tartózó további piacok közül az Olajbányász téri jól üzemel, akárcsak az újszegedi. A legfőbb célként Nagy László ügyvezető azt jelölte meg, hogy decentralizálják a Mars teret a külső piacok erősítésével. A Szent István téri piac még nem telt meg élettel, bár hetente két alkalommal immár

biopiac

is várja a vásárlókat. Az ügyvezetőtől megtudtuk, az eladókat oly módon csábítanák oda, hogy a Mars téri helypénz felét kérnék el mindössze az árusoktól. Volt olyan üzlet is a Szent István téren, melyet korábban sohasem adtak bérbe a megépülése óta eltelt öt évben, most viszont zöldséges nyílik ott. Erre pénzt is kellett áldozniuk, hiszen felújításra szorult az üzlethelyiség, illetve klíma sem volt benne. Természetesen sátortetőt is építenek a piacon, hogy a termelők és kereskedők olyan körülmények között kínálhassák portékáikat, mint a Mars téren. Az ügyvezető beszámolt arról is, hogy a Víztorony téri piacon lévő három helyiséget is sikerült kiadniuk, például büfé és virágárus nyit ott hamarosan. Nagy László azt is kezdeményezte, hogy kerüljön az ő üzemeltetésük alá az újszegedi, a Diófa és Csillag téri piac is, szerinte logikusabb ugyanis, ha egy cég működteti a város össze piacát.

Két hónap múlva várható a beléptetőrendszer „újraélesztése”

„A beléptetőrendszer jelenleg zászlórúdként üzemel sajnos” – fogalmazott. Nagy László év eleji ígéretét is felidézte, mely szerint egy hónapon belül elindítják a rendszert. Ez meg is történt, ám három nappal később leállították a próbaüzemet, miután majdnem egy kisteherautó műszerfalába csapódott az egyik sorompó. Csak a sofőr lélekjelenlétén múlt, hogy nem történt baleset. Most úgy tűnik, 2 hónapon belül megoldódik a probléma, ám ez is költségeket ró a Szegedi Vásár és Piac Kft.-re, nincs ugyanis olyan szerződés a kezükben, mely alapján garanciális jogaikat érvényesítsék. A 29 millió forintból kiépített működésképtelen beléptető belső szoftveres rendszerét és a vezetékeket biztosan lecserélik. Nagy László megjegyezte, hogy egy teljesen új beléptetőt 17 millióból ki lehet építeni. „Az alvállalkozók között van egy szerződés, amit mi nem láthatunk. Azt kértem mindig tőlük, hogy adjanak egy olyan szerződést, amin le van festve, hogy ki mennyit keresett, én a műszaki tartalmát szeretném látni, hogy ki mivel volt megbízva és mit végzett el ebből. Ez a mai napig nem történt meg” – részletezte. Így végül kompromisszumra kényszerült a piac, vagyis anyagilag hozzájárulnak a rendszer rendbetételéhez, ám arról nem tudott beszámolni az igazgató, hogy milyen arányban fizetik majd a jelenleg 7 millió forintra becsült költségeket.

Solymos László reakciója: belső ellenőri vizsgálatot rendeltek el

Kedden késő délután a városvezetés részéről

Solymos László

alpolgármester sajtóközleményben reagált a piacigazgató tájékoztatójára. "A Fidesz és a Jobbik az önkormányzati cégvezetők eltávolítását a költséghatékonysággal és a gazdaságosabb, olcsóbb cégműködés lehetőségével indokolta. Ehhez képest a többi önkormányzati céghez hasonlóan a Szegedi Vásár és Piac Kft.-nél is megemelkedtek az előző évekhez képest az ügyvédi és tanácsadói szerződések számai és költségei. Előfordul, hogy ugyanazon feladat ellátására több szerződést kötöttek, valamint milliós nagyságrendben szerződtek a cég profiljába nem illő rendezvények támogatására, szervezésére. A városvezetés az elmúlt időszakban belső ellenőri vizsgálatot rendelt el a Vásár és Piac Kft.-nél az új vezetés gazdálkodása miatt, amely veszélyezteti az 1 milliárd forintos uniós támogatásból megvalósult Mars téri piac beruházás nyereségességét" - írja az alpolgármester.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.