Egészség

Rózsaszín próbababákkal kampányolnak a mellrák ellen

Rózsaszín próbababákkal kampányolnak a mellrák ellen

2011. június 4., szombat
Rózsaszín próbababákkal kampányolnak a mellrák ellen

Az Emlőrák ellen, a nőkért kampány üzeneteit idén a budapesti Andrássy úton elhelyezett próbababák segítségével közvetíti az egyik szépségipari vállalat hétfőtől.

Az emlőrák gyakori előfordulására, a rendszeres szűrés szükségességére és a gyógyulás lehetőségére hívja fel a figyelmet hétfőtől egy héten át az a 25 rózsaszín próbababa, amelyek 25 közismert ember - mások mellett

Zsédenyi Adrienn, Papadimitriu Athina, Csonka András

és

Demcsák Zsuzsa

- gondolatait közvetítik majd. A próbababák okostelefonnal leolvasható QR-kód segítségével az ország emlőrákszűrőpontjainak listájához is elnavigálják a járókelőket, akik így könnyen kiválaszthatják a lakhelyükhöz legközelebb eső szűrőállomást - közölte az akció kommunikációjával foglalkozó cég szombaton az MTI-vel. Az idén 125 éves Avon figyelemfelkeltő kampányának célja, hogy ráirányítsa figyelmet a megelőzés és a szűrővizsgálatok fontosságára. Magyarországon a lakosságnak csupán fele jelenik meg évente szűrésen az Európai Unióban elvárt hetven százalék helyett, ezért fontos, hogy a cég rendszeres otthoni önvizsgálatra és kétévente ismétlődő orvosi szűrővizsgálatokra sarkallja a nőket. A vállalat 1998 óta harcol az emlőrák ellen Magyarországon – ismertette

Sebastian Bako

, az Avon 9 országáért – Albánia, Bosznia, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Magyarország, Montenegró, Szerbia, Szlovénia - felelős ügyvezető igazgatója a városligeti Egészségliget című rendezvényen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten. Az emlőrákkal diagnosztizáltak száma évről évre emelkedik, jelenleg évente csaknem hétezer beteget regisztrálnak - ismertette

Demeter Jolán

, a Magyar Rákellenes Liga alelnöke. Mint mondta, az önvizsgálat, a havi két-három apró mozdulat és a rendszeres emlőrákszűrés életet menthet. A mellrák a nők körében előforduló leggyakoribb rákos megbetegedés az Európai Unióban, és Magyarországé az EU-n belül az egyik legrosszabb halálozási mutató. Annak ellenére, hogy (számos más tagállammal ellentétben) nálunk nemzeti szűrőprogram is működik – hívta fel a figyelmet

Járóka Lívia

európai parlamenti képviselő. Az Avon a Nőkért Alapítványt 1955-ben hozták létre, és 2010-re már ötvenöt országban harcolt az emlőrák ellen. Az Avon Magyarország 1992-ben csatlakozott a kezdeményezéshez a Tűzze ki az egészséget célul című programmal. A vállalat az évek során számos mammográfiai műszert adományozott, továbbá ápolók képzését és a betegség korai felfedezésére irányuló kutatásokat is támogatott. Az alapítvány 2010-ben mintegy ötvenmillió forintot adott a Magyar Rákellenes Ligának, amelyet kilenc kórház speciális berendezések beszerzésére fordítottak. Fennállása óta több mint 440 millió forinttal segítette az emlőrák visszaszorításáért folytatott harcot. Az alapítvány egy mammográfiai berendezéssel ellátott szűrőbuszt is üzemeltet, amely évente 12 ezer nőt tud fogadni vizsgálatra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.