Szórakozás

Pénteken kezdődnek a Dorozsmai Napok

Pénteken kezdődnek a Dorozsmai Napok

2011. június 23., csütörtök
Pénteken kezdődnek a Dorozsmai Napok

Immár tizenharmadik éve ünnepelnek a dorozsmaiak, s a látványos rendezvénysorozat időpontja sem véletlen, hiszen Keresztelő Szent János napjához kötődik. Természetesen sztárvendégek is színesítik a forgatagot, idén fellép többek között Kaczor Feri, a Fivérek és Badár Sándor is szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

A Dorozsmai Napok időpontja jelképes, hiszen egyházi ünnephez kötődik. A dorozsmai templom védőszentje

Keresztelő Szent János

, és a művelődési ház igazgatója,

Hajdú Géza

mindig az ő ünnepéhez igazítja a Dorozsmai Napok programsorozatát, melynek hivatalos megnyitóját pénteken délután öt órakor tartják. Június 24-e Szent Iván napja, Keresztelő Szent Jánosnak és az ősi fényszimbolikának közös ünnepe. Az ünnephez kapcsolódóan vasárnap kilenc órától ünnepi szentmisét mutat be

Mádi György

plébános, majd körmenet tartanak. „Régen búcsú kapcsolódott az ünnephez, meghívták a szomszédos településeken élő rokonokat. Ezt a hagyományt szeretnénk tovább folytatni megtűzdelve érdekes és látványos programokkal” – mondta el portálunknak

Mihálffy Béla

. Az önkormányzati képviselő szerint egy közösség életében nagyon fontos egy ilyen rendezvény, ezért is támogatják, s vesznek rajta részt. A Dorozsmai Napok színes programkavalkádjában folklór- és táncbemutatók, valamint népi játékok is várják az érdeklődőket.

A XIII. Dorozsmai Napok részletes programját ITT tekintheti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.