Sport

Országos szurkolói labdarúgótorna Szegeden

Országos szurkolói labdarúgótorna Szegeden

2011. június 10., péntek
Országos szurkolói labdarúgótorna Szegeden

Pezseg a labdarúgóélet Szegeden. A nagypályás bajnokságok küzdelmei lassan véget érnek, de nem maradnak futball nélkül a drukkerek. Idén nyáron ugyan nem rendeznek sem világ-, sem Európa-bajnokságot, ráadásul a londoni olimpiára is még egy évet várni kell, a szegedi szurkolók tesznek róla, hogy mozgalmasan teljen el az uborkaszezon.

Az ezredforduló előtti évekig visszavezethető hagyományoknak lesz folytatása Pünkösd hétfőjén. A szegedi drukkerek meghívása alapján az ország több pontjáról érkeznek szurkolótáborok Szegedre, hogy a pályán mérjék össze erejüket. Itt lesz a tavalyi címvédő, a kispesti Nuova Guardia, Tamásiból két csapat is jelezte részvételi szándékát és összeáll a legendás "Ultras 47-s", azaz több szegedi csoport mellett, a vásárhelyi Blue Front és a Szívtiprók Ultras Debrecenből. Az eseményre a tavaly bevált gyálaréti focipályán kerül sor. A küzdelmek reggel kilenc órakor kezdődnek a csoportmérkőzésekkel, helyosztókat 14 órától rendezik. Az Ultrák a családosokra is gondoltak, a közeli Borostyán birtokon minden gyermekkel érkező szülő megtalálja a kikapcsolódás lehetőségét.

Supporter’s Cup 2011. és Családi Sportnap

Szeged-Gyálarét, 2011. 06. 13.

„KÉK” Csoport:

1. Majestic Ultras (Szeged) 2. Ultras (Szeged) 3. Déli Beerodalom (Szeged) 4. Nuova Guardia (Kispest) 5. Sárga Ultrák I. (Tamási)

„FEKETE” Csoport:

1. Blue Front (Hódmezővásárhely) 2. Fidelity Gruppo (Szeged) 3. FK „ifi” (Szeged) 4. Sárga Ultrák II. (Tamási) 5. Szívtiprók (Debrecen)

Csoportmérkőzések:

09:00 Majestic – Ultras 09:15 Fidelity – FK „ifi” 09:30 Beerodalom – Guardia 09:45 Blue Front – Sárga Ultrák II. 10:00 Sárga Ultrák I. – Majestic 10:15 SZUD – FK „ifi” 10:30 Ultras – Beerodalom 10:45 Fidelity – Sárga Ultrák II. 11:00 Guardia – Sárga Ultrák I. 11:15 Blue Front – SZUD 11:30 Majestic – Beerodalom 11:45 FK „ifi” – Sárga Ultrák II. 12:00 Guardia – Ultras 12:15 Fidelity – Blue Front 12:30 Sárga Ultrák I. – Beerodalom 12:45 SZUD – Sárga Ultrák II. 13:00 Majestic – Guardia 13:15 FK „ifi” – Blue Front 13:30 Sárga Ultrák I. – Ultras 13:45 SZUD – Fidelity

Elődöntők:

14:00 „KÉK” csoport 1. helyezettje – „FEKETE” csoport 2. helyezettje 14:15 „KÉK” csoport 2. helyezettje – „FEKETE” csoport 1. helyezettje

Helyosztók:

14:30 9. helyért: „KÉK” csoport 5. helyezettje – „FEKETE” csoport 5. helyezettje 14:45 7. helyért: „KÉK” csoport 4. helyezettje – „FEKETE” csoport 4. helyezettje 15:00 5. helyért: „KÉK” csoport 3. helyezettje – „FEKETE” csoport 3. helyezettje 15:15 3. helyért: Az elődöntők vesztesei 15:45 Döntő: Az elődöntők győztesei

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.