Közélet

Orbán: az adósság ellenség

Orbán: az adósság ellenség

2011. június 11., szombat
Orbán: az adósság ellenség

Legyőzendő ellenségnek nevezte az államadósságot Orbán Viktor egy szombati osztrák napilapban megjelent interjúban.

A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú osztrák újságnak, a Kronen Zeitung című bulvárlapnak nyilatkozva kijelentette, örömmel tölti el, hogy míg egy éve Magyarországot még Görögország előtt emlegették a válsággal összefüggésben, de ma már nem "válságtéma" az ország. Az államadósságot ellenségnek kell tekinteni - jelentette ki. "Ha egy ellenséget nem győzünk le, akkor ő győz le minket" - fogalmazott. Úgy vélekedett, az euróövezet országai mind "egy hajóban eveznek" és segíteniük kell egymásnak a bajban. Elismeréssel szólt

Werner Faymann

osztrák kancellárnak arról a törekvéséről, hogy erről próbálja meggyőzni az osztrák közvéleményt. A miniszterelnök arra a felvetésre, hogy saját politikusi tevékenysége viták kereszttüzében áll, kijelentette: egy politikusnak számolnia kell a bírálatokkal. Beszélt arról is, hogy az élet minden területén fontosnak tartja az egyéni szabadságot, és ugyanilyen fontosnak a nemzet szabadságát. Kijelentette, szomorúnak tartja, hogy Nyugat-Európában gyanakvással tekintenek a nemzeti nézőpontra. "Ez Európa egyik gyengesége" - tette hozzá. Úgy vélekedett, a 27 tagállam nemzeti identitásai nélkül az Európai Unió csak egy "nagy bürokratikus monstrum" volna. "Nem a nemzeti érzelmektől, hanem a mesterséges ideológiáktól kellene tartani" - vélekedett. Hozzátette azt is, a demokrácia szolgálja a legjobban egy nemzet érdekeit. A neki autoriter kurzust tulajdonító bírálatokkal kapcsolatban kijelentette, hogy Magyarországon a köztársaság legfelső hatalmi szerve továbbra is a parlament s hogy magas állami szervek vezetőit eddig is hosszú időtartamra nevezte ki az Országgyűlés. "Csak olyan kinevezéseket hajtottam végre, amelyekhez jogom volt. Olyan emberekkel, akik tönkretették az országot, nem akarok együttműködni" - tette hozzá. A kétharmados törvények gyakorlati, és nem ideológiai kérdéseket rendeznek - mondta a miniszterelnök. "Egy ponton terjesztem ki a kétharmados törvények körét: a gazdasági törvények terén. És nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nem csak a következőét, hanem a következő tízét" - mondta. Bizonyos dolgokban stabilitásra van szükség, amelyet meg lehet változtatni, de csak konszenzussal - mondta. A felvetésre, hogy a kormány egykulcsos adót és alacsonyabb iparűzési adót is tartalmazó gazdasági programja bátor, de kockázatos is, azt válaszolta, a Nemzetközi Valutaalappal kötött hitelszerződést lejárni hagyni volt kockázatos, de a kormány azon az állásponton van, hogy az országnak a saját lábára kell állnia. "Visszatértünk a pénzügyi piacokra, ahol nincsenek politikai előírások. Másként fogalmazva egy fűtött istállóból kimentünk a szabadba, ahol hideg van és metsző szél. De ilyen a szabadság" - fogalmazott. Most az a kérdés, hogy a pénzügyi piacok szereplői készek-e Magyarországon befektetni a pénzüket. Ehhez stabilitásra és bizalomra van szükség. "Ha most hibázunk, senki nem fog bízni bennünk" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.