Gazdaság

Megyei csapatok is igénybe vehetik a társaságiadó-kedvezményt

Megyei csapatok is igénybe vehetik a társaságiadó-kedvezményt

2011. június 12., vasárnap
Megyei csapatok is igénybe vehetik a társaságiadó-kedvezményt

Szalay Ferenc, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának alelnöke azt mondta, megyei csapatok is élhetnek majd a társaságiadó-kedvezmény nyújtotta lehetőségekkel.

"A héten megkezdődött a törvénytervezet általános vitája, amelynek lényeges eleme, hogy az öt látvány-csapatsportág esetén nem csak az első, illetve a másodosztály részesülhet a támogatásból, hanem a teljes vertikum" - fogalmazott Szolnok Fideszes polgármestere a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában. "Ez azt jelenti, hogy például a megyei bajnokságban résztvevő egyesületek is gyűjthetnek pénzt utánpótlás-nevelésre és létesítményfejlesztésre." A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke hozzátette, reményeik szerint júliusban hatályos lesz a törvény, így ősszel már pénzhez juthatnak a klubok. "A Magyar Olimpiai Bizottság és a sportágak szakszövetségei is gyűjthetnek támogatókat, de megteheti ezt mindenki, aki érintett: az egyesületek, az utánpótlás-neveléssel foglalkozó közalapítványok, az akadémiák, a sportiskolák és a diáksport-egyesületek is" - mondta

Szalay

, aki úgy gondolja, Magyarországon sokan szeretnék és tudnák is támogatni a sportot. "Azt gondolom, rengeteg cégvezető vár arra, hogy megkeressék, hiszen nemcsak társaságiadó-kedvezményről, illetve felajánlási lehetőségről van szó, hanem egy olyan intézkedésről is, ami csökkenti a cégek adóalapját" - jelezte a politikus. Szalay hozzátette, így nemcsak a cég segít a klubnak, hanem a klub is a cégnek, mert kevesebb lesz az adóalap, amely után a cégnek adóznia kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.