Sport

Labdarúgás: ötöt kapott Vásárhelyen az IKV

Labdarúgás: ötöt kapott Vásárhelyen az IKV

2011. június 5., vasárnap
Labdarúgás: ötöt kapott Vásárhelyen az IKV

Érvényesült a papírforma a megyei III. osztályban, nem tudta meglepni az éremesélyes HFC III. gárdáját az IKV Alsóváros.

A harmadik helyen tanyázó Hódmezővásárhelyi FC III. gárdájához látogatott szombaton az IKV Alsóváros. A vásárhelyiek számára bírt nagyobb téttel a derbi, ők ugyanis még versenyben állnak a feljutást érő első két helyért a Sándorfalva II-vel és a Bütyök Csárda Mártéllyal. Ennek megfelelően is kezdtek, hamar vezetést szereztek. A nagy melegben a gyors hazai találat után a vendégek igyekeztek egyenlíteni, erre kissé lesgyanús szituációból újabb gólt kaptak, de nem estek össze, és egy szöglet után sikerült a szépítés. A mérkőzés fordulópontjaiból ezúttal rosszul jöttek ki a szegediek: előbb még az első játékrészben egy büntető (

Szepesié

), majd a pihenő után rögtön két nagy lehetőség maradt ki. Előbb

Hüvös L.

a kapu torkában fejelt rosszul, majd a kilépő

Farkas M.

lövése kevéssel kerülte el a bal sarkot. Ilyen a labdarúgás: az ellentámadás végén szabadrúgásból újra biztos előnyhöz jutott az éremesélyes HFC III. gárdája. A hátralévő időben a támadófutball dominált, ami újabb gólokban és elhibázott nagy lehetőségekben mutatkozott meg. Az IKV Alsóváros tehát továbbra is 49 pontos, s vasárnap estig kérdéses, meg tudja-e őrizni hetedik helyét. A következő fordulóban Csengelére látogat

Kiss Ferenc

együttese, a meccset június 13-án (hétfőn) 17 órakor rendezik.

A megyei III. osztály 32. fordulójában:

HFC III.

– IKV Alsóváros SE 5-2 (2-1).

Hódmezővásárhely, városi stadion műfüves pálya. Vezette: Jaksa (Bartucz T.).

HFC III.:

Fenesi – Barankai, Gábor, Daraki, Mihály (Török B. 55'), Papp Cs. (Dornstadter 90'), Ollé, Benkő, Mészáros, Ábrahám (Puskás 71'), Sági. Játékos-edző: Puskás István.

IKV Alsóváros:

Farkas I. – Csúcs Á., Martonosi T., Kéri, Török J. – Takács P., Farkas M., Szentágotai, Szepesi (Bondár 60') – Polyák (Hüvös L. 46'), Martonosi A. Edző: Kiss Ferenc.

Gólszerzők:

Sági (4', 63'), Papp (23'), Mihály (47'), Puskás (88'), illetve Farkas M. (32'), Hüvös L. (75')

Sárga lap:

Ollé (43'), illetve Martonosi A. (43')

A meccs krónikája:

4. perc:

A vendégvédők mögé beívelt labdát Sági vette át a tizenhatos vonalánál, és 14 méterről lőtt a bal sarokba; 1-0

23. perc:

Oldalról beadott labdával Papp került helyzetbe, és 8 méterről a kapuba gurított; 2-0

32. perc:

Szepesi jobb oldali szögletét a hosszú saroknál, 6 méterről Farkas M. bólintotta a kapuba; 2-1

38. perc:

Szepesit lökik fel a büntetőterületen belül, a megítélt 11-est a sértett végezte el, de a gyengén a bal sarokba tartó lövését a hazai kapus kivédte.

47. perc:

Mihály 25 méteres, oldalról elvégzett szabadrúgása a jobb felső sarokba kötött ki; 3-1

63. perc:

Sági kapott a bal oldalon pontos indítást, és 16 méterről a kifutó kapus felett emelt a hálóba, 4-1

75. perc:

Martonosi A. jobb oldalról kapu elé lőtt labdáját Hüvös L. 6 méterről helyezte a jobb sarokba, 4-2

88. perc:

Kapu előtti kavarodásnál Puskás elé került a labda, és a csereként beálló csatár közelről lőtt a kapu bal oldalába, 5-2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.