Sport

Labdarúgás: a Jánoshida ellen búcsúztatja a szezont a Volán

Labdarúgás: a Jánoshida ellen búcsúztatja a szezont a Volán

2011. június 3., péntek
Labdarúgás: a Jánoshida ellen búcsúztatja a szezont a Volán

A kék-feketék utolsó fellépésére a szolnoki stadion műfüves pályáján kerül sor a kiesés elől már megmenekült Jánoshida ellen.

Két olyan gárda csap össze szombaton Szolnokon, mely tulajdonképpen nyugodtan futballozhat. A pályaválasztó Jánoshida múlt heti, a Szolnoki Spartacus ellen aratott diadalával biztosította bennmaradását az NB III-ban (a visszalépett Jászberény mellett vagy a Szarvasi FC, vagy a Szabadkígyósi SC lesz a másik búcsúzó). A Tisza Volán SC Szeged az utolsó játéknapon nem ölt szerelést, hiszen éppen a berényiek összeroppanása miatt automatikusan gyűjti be a pontokat. Ebben a sorozatban tehát ez lesz a Buchholcz-legénység búcsúmeccse. A szegediek 36 ponttal a tizedik helyen tanyáznak, hátrébb már nem csúszhatnak, s az élmezőnyhöz sem tudnak már csatlakozni, így elsősorban a presztízsük a tét: nyilván meg szeretnék verni az alsóházhoz tartozó ellenfelet.

Online

Szombaton 17 órai kezdettel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a KITE-Szeged – Tököl VSK és a Jánoshidai SE – Tisza Volán SC Szeged NB III-as bajnoki meccsekről. Vasárnap 17 órakor a Szatymaz – HFC II. megye II-es „ezüstderbiről” lesz online.

Így gondolkodik erről a szerdán a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupát elhódító kék-feketék trénere is. „Úgy gondolom, az esélyesség terhét inkább nekünk kell majd elviselnünk, a jánoshidaiak egészen felszabadultan futballozhatnak. Remélem, a kupagyőzelem erőt és önbizalmat ad a srácoknak, s a fiatalos lendület felülkerekedik a jánoshidai rutinon. Célunk, hogy győzelemmel zárjuk az idei pontvadászatot, ezért mindent meg is teszünk majd szombaton” – így

Buchholcz Gábor

. A mieink helyzetét nehezíti, hogy a csapatkapitány

Mórocz Zsolt

öt sárga miatt nem szerepelhet, ahogy a lábközépcsonttörést szenvedett

Buzási Péter

és a hosszabb ideje maródi

Vágó Levente

sem. Távozott Szegedről a két szerb vendégmunkás,

Branko Bozovic

és

Petar Bursac

is, akik a kupadöntő után tértek haza. Egyelőre kérdéses, a Volán számít-e rájuk a későbbiekben, további sorsukról tárgyalások folynak. Szerdán

Beretka Péter

és a KITE-csatár

Bernáth Péterrel

nagyot ütköző

Grünvald Attila

is kisebb sérülést szenvedett, a szakvezetés reméli, hogy „péntek doktor” talpra állítja őket, s bevethető állapotba kerülnek a végső ütközet kezdetére.

Tisza Volán SC Szeged várható kezdőcsapata:

Dongó – Pénzváltó, Dargó, Szabó A., Grünvald – Szilágyi, Boldizsár – Kéri, Beretka vagy Mucsi, Végh – Kazi.

Emlékeztetőül az őszi mérkőzésen:

A Winner Sport labdarúgó NB III Alföld csoport 14. fordulójában: Tisza Volán SC Szeged – Jánoshidai SE 5-0 (2-0).

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 100 néző. Vezette: Medovarszki.

Tisza Volán SC Szeged:

Dongó – Pénzváltó, Vida, Mórocz, Szabó A. (Grünvald 67′) – Boldizsár (Frank 76′) – Dargó (Huszárik 46′), Buzási, Vágó L., Végh – Beretka.

Vezetőedző:

Buchholcz Gábor.

Jánoshidai SE:

Koncz – Belles, Eszes B., Rontó, Fülöp, Nagy A., Eszes Gy., Orlóczki (Kun 46′), Palicz (Gömöri 60′), Ábel, Lippai (Zrupkó 77′). Vezetőedző: Szabó Imre.

Gólszerzők:

Beretka (9′, 39′), Buzási (50′, 54′), Huszárik (78′)

Így játszott a Jánoshida legutóbb:

A Winner Sport labdarúgó NB III Alföld csoport 28. fordulójában: Jánoshidai SE – Szolnoki Spartacus 2-1 (2-1). Jánoshida:

Ulviczki – Lukácsi, Szabó D., Lajkovics, Forgács, Pelles, Fülöp, Hetrovicz, Szilágyi K. (Zsákai), Kóczián (Stáber), Nagy A.

Vezetőedző:

Lajkovics János.

A jánoshidai gólszerzők:

Szilágyi K., Szabó D.

A hétvége műsora:

A Winner Sport NB III Alföld csoport 29. fordulójában:

Szarvasi FC – Szabadkígyósi SC, KITE-Szeged – Tököl VSK, Jánoshidai SE – Tisza Volán SC Szeged, Várfürdő-Gyulai Termál FC – Csepel FC június 4. (szombat) 17.00; Újbuda – Kecskeméti TE II., Hódmezővásárhelyi FC – FC Dabas június 5. (vasárnap) 17.00

A megyei I. osztály 29. fordulójában:

Tápé – Sándorfalva, Ujszegedi TC – Kiszombor június 4. (szombat) 17.00; Röszke – Mindszent, Ásotthalom – Kistelek, Üllés – Csanádpalota, Mórahalom – SZVSE-Gyálarét, Balástya – Csongrád, Kiskundorozsma – Nagymágocs június 5. (vasárnap) 17.00

A megyei II. osztály felsőház

9. fordulójában:

Székkutas – Baks június 4. (szombat) 13.00, Algyő – USC Tanárképző, Makó II. – FK 1899 Szeged június 4. (szombat) 17.00; Bordány – Szentesi Kinizsi, Szatymaz – HFC II. június 5. (vasárnap) 17.00

A megyei II. osztály alsóház 9. fordulójában:

Fábiánsebestyén – Tömörkény, Zákányszék – Szőreg június 4. (szombat) 17.00; Földeák – Csanytelek, Zsombó – Szegvár június 5. (vasárnap) 17.00

A megyei III. osztály

32. fordulójában:

Kübekháza – Komlósi Trans Baktó, Makó III. – Röszke II., HFC III. – IKV Alsóváros, Deszk – Pusztamérges június 4. (szombat) 17.00; Csengele – Ruzsa, Algyő II. – Tiszasziget, Domaszék – Bütyök Csárda Mártély, Forráskút – Csongrád II., Öttömös – Sándorfalva II. június 5. (vasárnap) 17.00

Az NB III Alföld csoport állása:

HCsapatMPGK
1.Tököl265550-20
2.Újbuda264954-34
3.Szolnoki MÁV II.274848-27
4.KITE-Szeged254650-23
5.Csepel254654-27
6.Gyula264643-27
7.Dabas264240-25
8.Kecskemét II.264053-39
9.Hódmezővásárhely273946-35
10.Tisza Volán Szeged263636-35
11.Jánoshida262239-78 (-2 pont)
12.Szolnoki Spartacus261837-72 (-1 pont)
13.Szarvas261738-69
14.Szabadkígyós261524-70
15.Jászberény: törölve

A megyei I. osztály állása:

HCsapatMPGK
1.Kistelek287079-27
2.Mórahalom286395-25
3.Ásotthalom285677-36
4.Mindszent285161-47
5.Csongrád285157-26
6.SZVSE284851-39
7.Balástya284343-40
8.Sándorfalva284344-39
9.Kiskundorozsma284041-48
10.Nagymágocs283948-61
11.Csanádpalota272947-54
12.Kiszombor282744-74
13.Tápé282528-63
14.UTC272334-62
15.Röszke281532-84
16.Üllés28729-85

A megyei II. osztály felsőház állása:

HCsapatMPGK
1.Algyő163328-15
2.HFC II.162736-26
3.Szatymaz162739-22
4.Makó II.162429-28
5.Baks162329-26
6.FK 1899 Szeged162230-28
7.Szentesi Kinizsi161922-24
8.Bordány161723-32
9.Székkutas161623-37
10.USC Tanárképző16821-42

A megyei II. osztály alsóház állása:

HCsapatMPGK
1.Szőreg142739-22
2.Zákányszék142525-16
3.Fábiánsebestyén142429-22
4.Újszentiván152331-26
5.Tömörkény142136-17
6.Zsombó141923-24
7.Csanytelek121517-26
8.Földeák141117-32
9.Szegvár131119-51

A megyei III. osztály állása:

A megyei III. osztály állása:
HCsapatMPGK
1.Sándorfalva II.3174126-24
2.Bütyök Cs. Mártély317079-31
3.HFC III.317076-22
4.Domaszék315784-67
5.Tiszasziget315681-60
6.Csongrád II.315568-47
7.IKV Alsóváros304969-57
8.Forráskút314854-38
9.Csengele3042105-81
10.Makó III.314150-56 (-1 pont)
11.Röszke II.293858-68
12.Pusztamérges293170-84
13.Ruzsa313145-73
14.Algyő II.312948-78
15.Deszk302540-64
16.Komlósi T. Baktó312240-94
17.Öttömös302040-92
18.Kübekháza311523-120
HCsapatMPGK
1.Sándorfalva II.3174126-24
2.Bütyök Cs. Mártély317079-31
3.HFC III.317076-22
4.Domaszék315784-67
5.Tiszasziget315681-60
6.Csongrád II.315568-47
7.IKV Alsóváros304969-57
8.Forráskút314854-38
9.Csengele3042105-81
10.Makó III.314150-56 (-1 pont)
11.Röszke II.293858-68
12.Pusztamérges293170-84
13.Ruzsa313145-73
14.Algyő II.312948-78
15.Deszk302540-64
16.Komlósi T. Baktó312240-94
17.Öttömös302040-92
18.Kübekháza311523-120

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.