Sport

Kosárlabda: a finnek is behúzva a női pótselejtezőn

Kosárlabda: a finnek is behúzva a női pótselejtezőn

2011. június 4., szombat
Kosárlabda: a finnek is behúzva a női pótselejtezőn

A magyar női kosárlabda-válogatott 14 pontos győzelmet aratott szombaton Finnország felett a Sopronban zajló Európa-bajnoki pótselejtezőtorna második játéknapján, ezzel továbbra is százszázalékos.

A nyitónapon a hollandokat 68-39-re legázoló magyarok 2-0-ig vezettek a Bulgária feletti győzelemmel kezdő finnek ellen, akik közelről és távolról is eredményesen "tüzeltek", és hét pontra megléptek (6-13).

Székely Norbert

szenzációsan védekező együttese azonban egy 10-0-ás rohammal fordított - főként

Horti Dóra

és

Honti Kata

révén -, a vendégek négy percen át nem találtak a gyűrűbe. A folytatásban is kevés északi akció végződött kosárral, a túloldalon csak

Heta Korpivaara

volt veszélyes, így hamarosan 13 pontra nőtt a hazai előny (35-22). A nagyszünetben 37-26 volt az állás, Horti ekkor 11 pontnál tartott. Fordulás után a torna második legidősebb játékosának, a 34 éves

Taru Tuukanennek

a sérülése keltett némi riadalmat, a 16 pontos különbségnek köszönhetően egyéb izgulnivaló ekkor már nem akadt. Az utolsó játékrész 48-36-ról indult, mivel jelentősen visszaesett a házigazdák dobószázaléka, a 13 addigi triplakísérletből egy sem hullott a kosárba. A 31. percben aztán Vajda Anna "törte meg a jeget" egy hármassal, a finnek mégis visszazárkóztak nyolc pontra (53-45), a szövetségi kapitány pedig időt kért. Az intelmek hatására ismét Honti és Horti vette vállaira a csapatot,

Raksányi Krisztina

pedig a legjobbkor dobott triplát, így a magyarok végül magabiztos győzelmet arattak, és két forduló után százszázalékosak. A csapatban csereként ismét pályára lépett

Laklóth Anna

, a Mediteam Szeged csapatkapitánya, ám pontot ezúttal sem tudott szerezni. A nemzeti csapat vasárnap 18 órától Ukrajnával találkozik.

Női kosárlabda Eb-pótselejtező, A csoport, 2. forduló:

Magyarország-Finnország 65-51 (18-15, 19-11, 11-10, 17-15)

Sopron, 1000 néző. Vezette: Gorskov (orosz), Obradovics (bosnyák), Vovk (horvát)

Magyarország:

HONTI 13, FEGYVERNEKY 12, Vajda 5/3, Krivacsevics 2, HORTI 18. Csere: Raksányi 3/3, Fűrész 6, SZÉCSI 4, Vida 2, Varga Zsó., Laklóth.

Szövetségi kapitány:

Székely Norbert.

Finnország:

Piipari 2, Pounds 8, KORPIVAARA 13/3, T. STEN 11, Tuukanen 9/3.

Csere:

Kesänen, Gross 6, M. Stena, Salomaa, Koponen 2, Lehtoranta.

Szövetségi kapitány:

Tommi Koskinen. Székely Norbert szövetségi kapitány:

"A finnek kulturáltan játszottak, nagyon örülök az újabb győzelemnek. Ilyen az európai kosárlabda: izzadságszagú és tele van szívvel. Remélem, el tudunk számolni hatig, azaz végül kijutunk az Eb-re."

A csoport másik mérkőzésén:

Bulgária-Ukrajna 70-68

A csoport állása:

1. Magyarország 4 pont 2. Bulgária 3 3. Finnország 3 4. Ukrajna 1 5. Hollandia 1

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.