Gazdaság

Járvány - A feldolgozók és közétkeztetők segítségét kérte a miniszter

Járvány - A feldolgozók és közétkeztetők segítségét kérte a miniszter

2011. június 7., kedd
Járvány - A feldolgozók és közétkeztetők segítségét kérte a miniszter

A feldolgozókat, a vendéglátósokat, az iskolai, valamint az önkormányzati konyhaüzemeltetőket kérte arra Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, hogy vásárolják fel a termést az uborkatermelőktől, és juttassák el a fogyasztókhoz.

A tárca vezetője Hír TV Rájátszás című műsorában a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóosztályának tájékoztatása szerint azt mondta: önhibáján kívül került nagy bajba az ágazat és több ezer munkahely is kockán forog.

Fazekas Sándor

szerint, ha az üzemeltetők kiállnak a termelők mellett és felvásárolják a felesleget, segítenek az ágazaton és a friss zöldségből egészséges, biztonságos ételeket főzhetnek a konyhákon. A helyi feldolgozáson, a különböző étkeztetési formákon keresztül le lehet vezetni a hirtelen keletkezett felesleget. A miniszter úgy vélte: az elhamarkodott nyilatkozatok odáig vezettek, hogy az egész európai zöldségágazat, beleértve a magyar termelőket is megrendült. Ezért - jelzi a közlemény - Fazekas Sándor keddre Luxemburgba hívta uniós kollégáit, hogy tárgyaljanak a zöldség- és gyümölcságazat helyzetéről. Bizonyos készletek kivonásával, visszatartásával az unió befolyásolni tudja a piaci helyzetet. A miniszter közölte: a vizsgálatok már felmentették az uborkát, így a fogyasztói bizalomhiány helyreállítása a legfontosabb feladat.

A FruitVeB üdvözli Fazekas Sándor felhívását

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) üdvözli Fazekas Sándor feldolgozóknak szóló felhívását az uborkafelesleg felvásárlására, egyben a fogyasztói bizalom helyreállását remélik a napokon belül megjelenő, a termékek magyar eredetét tanúsító védjegyüktől - számolt be

Mártonffy Béla

, a FruitVeB elnöke az MTI megkeresésére. A szakmaközi szervezet számításai szerint akár mintegy 10 milliárd forintot is kitehet a termelők kára. Ezért a FruitVeB is csatlakozott a miniszter kéréséhez. A fogyasztói bizalom helyreállítása érdekében pedig a szervezet napokon belül kibocsátja azt a védjegyet, amely tanúsítja, hogy az ezzel megjelölt termék magyar eredetű és biztonságosan fogyasztható - tette hozzá a FruitVeB elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.