Kultúra

Ismét záporoznak a nyilak Ópusztaszeren

Ismét záporoznak a nyilak Ópusztaszeren

2011. június 24., péntek
Ismét záporoznak a nyilak Ópusztaszeren

A magyarországi hagyományőrző íjászat legnagyobb seregszemléjét, a Nyílzáport rendezik meg szombaton az ópusztaszeri történeti emlékparkban; az íjász együttlövés hivatalos Guinness-rekordkísérlet lesz.

A szervezők közlése szerint az eseményre székely és lengyel vendégeket is várnak. A rendezvényt, amelyet évről évre Árpád vezér tiszteletére szerveznek meg, egész napos családi programok, harci és életmód bemutatók, kiállítások mellett történelmi jurtatábor és kézműves vásár tarkítja. Hatalmas szabadtéri történelmi produkciónak ígérkezik a nap csúcspontjának számító Nyílzápor 2011, amely a világ legnagyobb íjász együttlövéseként Guinness-rekordkísérlet lesz. Több száz gyalogos harcossal, lovas íjásszal, látványos harci jelenetekkel, háromdimenziós díszleteket, szekereket, korhű sátrakat felhasználva a pozsonyi csata is megelevenedik. Az együttlövés csúcspontjaként végül több száz lángoló vesszőből álló nyílzápor pusztítja el az ellenség táborát. A nap zárásaként az ExperiDance Tánctársulat Ezeregyév című produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők. Az eseményt Csongrád Megye Önkormányzata és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark rendezi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.