Bulvár

Görög teknős a Fordban + FOTÓK

Görög teknős a Fordban + FOTÓK

2011. június 7., kedd
Görög teknős a Fordban + FOTÓK
A Röszkei Határkirendeltségen jelentkezett belépésre tegnap egy szerb állampolgárságú nő egy osztrák honosságú Ford Mondeo típusú személygépjármű utasaként. Az utasok kérdésre elmondták, hogy bejelenteni való árut nem visznek magukkal. A pénzügyőrök a nyilatkozatokat elfogadták, azonban a járművet félreállították tételes vámvizsgálat céljából. Az ellenőrzés során egy mozgó csomagra lettek figyelmesek a pénzügyőrök a kocsi hátsó ülésén, melyet megbontva egy görög teknős került elő. A szerb nő a teknőst magáénak vallotta, azonban elmondta, hogy nem volt tudomása arról, hogy védett állatnak számít és szállítása engedélyköteles lett volna. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a görög teknőst lefoglalták, a szerb utas ellen természetkárosítás bűntett megalapozott gyanúja miatt a Szegedi Rendőrkapitányság folytat eljárást. Az állat beszállításra került a Szegedi Vadaspark állatmentő központjába, ahol a hatósági eljárás végéig elkülönítve marad. Amennyiben a hatóságok úgy döntenek, a karantént követően a több görög teknős mellé kerül majd. A vadasparkba egyébként folyamatosan érkeznek ezek az állatok, egyrészt a NAV lefoglalásából, másrészt olyan teknősöket is behoznak, melyek valahonnan elkóboroltak. "Évente egyszer szoktunk állományt számolni, nagyjából 50-100 példány van a vadasparkban" - mondta el portálunknak Endrédi Lajos gyűjteménykezelő. "Külön kifutóban vannak elhelyezve, nálunk telelnek és szépen szaporodnak is. Élelmezés szempontjából növényevők, így salátát, répát, fűféléket és kevés gyümölcsöt fogyasztanak. Ha túlzottan megnövekszik a számuk, más állatkertek részére szoktuk őket felajánlani."

A görög teknős

Főleg Görögországban, Szerbia és Montenegróban, Horvátországban, Dél-Franciaországban, Korzikán és Olaszországban élő szárazföldi teknősfaj. A kifejlett egyedek páncél hossza 16-22 centiméter. Páncéljuk magasan ívelt, ovális, mellvértjük lapos (a hímeké homorú), alapszíne okkersárga melyen eltérő nagyságú sötét foltok helyezkednek el. Telelésük novembertől márciusig tart, ébredés után 1-2 hétig intenzíven táplálkoznak. Mikor beindulnak bélműködéseik, keringésük és kondíciójuk is helyre állt, kerül sor a párzásra. Párzási időszakban a hímek igen hevesen udvarolnak és rengeteget mozognak, nagy területeket járnak be a nőstény után kutatva. A nőstények általában passzív viselkedést tanúsítanak a hímek felé, gyakran nem vesznek róluk tudomást és próbálnak tovább haladni, ekkor a hím hosszas lökdösődéssel udvarol. Természetes élőhelyeiken elsősorban nagy rosttartalmú növényi részekkel táplálkoznak. Ezek rosttartalmát a vakbél baktériumflórája tárja fel. Fogyaszthatnak hullott gyümölcsöket, dögöt és állati ürüléket is. A nőstények 5-8 darab, 32 x 25 milliméteres tojásokat raknak, melyek időjárástól, hőmérséklettől függően 57-100 nap elteltével kelnek ki. Évente akár 2-3 fészekaljuk is lehet. Tartásukhoz CITES-engedély kell. A Washingtoni Egyezmény vagy más néven CITES (Convention on International Trade in Endangered Species of Wild Fauna and Flora) Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről), nemzetközi kormányközi egyezmény, amelyet azért hoztak létre, hogy a vad növények és állatok egyedeivel folytatott nemzetközi kereskedelem ne veszélyeztesse fennmaradásukat.
Szegedi Vadaspark - Teknősbéka ebéd

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.