Közélet

Bulgária és Románia is a schengeni övezetbe léphet

Bulgária és Románia is a schengeni övezetbe léphet

2011. június 8., szerda
Bulgária és Románia is a schengeni övezetbe léphet

Az Európai Parlament (EP) szerda délelőtt rábólintott Bulgária és Románia schengeni határokhoz való csatlakozásának előterjesztésére. A két ország már teljesítette a feltételeket, míg Szerbia a tagjelölti státusáért küzd, amelyet év végéig kívánnak elnyerni déli szomszédaink – írja a Magyar Nemzet Online.

A téma jelentéstevője

, Carlos Coelho

portugál néppárti EP-képviselő a parlamenti vitában azon reményének adott hangot, hogy a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács is erre az álláspontra jut majd. „Románia és Bulgária polgárai teljes jogú uniós polgárok, nem szabad, hogy populista szólamok túszai legyenek” – mondta Coelho. Coelho kiemelte: ha a schengeni rendszer gyöngül, akkor az EU szavahihetősége is gyengülni fog, hisz az unió legnagyobb vívmánya a szabad mozgás. A jelentéstevő szerint a két jelölt országnak dicséretére válik, hogy a feltételeket ilyen hamar teljesítették – írja az Index.

A szerbek is csatlakoznának

A szerb elnök reményét fejezte ki, hogy országa ez év végéig elnyeri az EU-s tagjelölti státust.

Boris Tadics

kétnapos brüsszeli látogatásának eredményeit összegezve kedden Belgrádban elhangzott nyilatkozatában annak a reményének adott hangot, hogy országa az év végéig megkapja Brüsszeltől a tagjelölti státust, és a csatlakozási tárgyalások már jövő tavasszal megkezdődhetnek. Az elnök szerint az ország fejlődésében ez egy történelmi jelentőségű és mérföldkőnek számító esemény lesz. Boris Tadics kijelentette: „Teljesíteni fogjuk kötelezettségeinket, megreformáljuk az országot, a kormány felkészülési akciótervével összhangban egy sor új törvényt dolgozunk ki, változtatásokat hajtunk végre a társadalomban, és várakozással tekintünk az Európai Bizottság októberi, majd az uniós országok államfőinek decemberi csúcstalálkozójára.” Bízom a sikerben – fűzte hozzá a szerb államfő, és azt mondta: Brüsszel ismételten támogatásáról biztosította Szerbiát integrációs törekvéseiben.

Mladics elfogásával egy új korszak kezdődhet

Belgrádi nyilatkozatát megelőzően, Boris Tadics Brüsszelben a

Herman Van Rompuyjel

, az EU állam- és kormányfői tanácsának elnökével megtartott közös sajtótájékoztatóján így fogalmazott: a háborús bűnökkel vádolt

Ratko Mladics

elfogásával Szerbia lezárta történelmének egy szakaszát, és az ország mostantól a reformokra, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés befejezésére és a Szerbiában élők életkörülményeinek a javítását célzó intézkedésekre összpontosít. Szerbia az európai értékrendnek megfelelő folyamat kialakítására törekszik, és a Hágával való együttműködés Szerbia számára a saját erkölcsi felelőssége, a saját jogrendje és kötelezettségei miatt lényegbevágóan fontos – mondta. Tadics brüsszeli tárgyalópartnere kifejtette: az előtte álló európai távlatok megvalósításában Szerbia mostantól számíthat az unió támogatására és segítségére. A Szerbia előtt álló út továbbra is nehéz, de Mladics elfogásával erről az útról egy nagy akadályt sikerült eltávolítani, és a Nyugat-Balkán egy lépéssel közelebb került a megbékéléshez, a biztonsághoz és a tartós békéhez – vélekedett Herman Van Rompuy. (Forrás:

Magyar Nemzet Online

)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.