Közélet

Botka: egy hét alatt rendbehozható a Belvárosi mozi (FRISSÍTVE) + FOTÓK

Botka: egy hét alatt rendbehozható a Belvárosi mozi (FRISSÍTVE) + FOTÓK

2011. június 22., szerda
Botka: egy hét alatt rendbehozható a Belvárosi mozi (FRISSÍTVE) + FOTÓK
„863 ezer forintból mintegy egy hét alatt elvégezhetőek azok a munkálatok, ami után újra megnyílhat a Belvárosi mozi” – jelentette ki Botka László a mozi elé összehívott rendkívüli sajtótájékoztatóján, aki lemondásra szólítja majd fel az IH ügyvezetőjét. Haág Zalán, a kulturális bizottság Fidesz-KDNP-s elnöke szerint viszont az utóbbi nyolc év MSZP-s városvezetése idején alakultak ki az áldatlan állapotok, így a polgármester magára mutogat. Sódar István ügyvezető kijelentette, hogy ő felelősen járt el, az lett volna a mulasztás, ha üzemelni hagyja a mozit. Ahogy hétfőn a mozi bezárásának hírére a Facebookon szervezték meg a gyertyás demonstrációt, most Botka László polgármester is a közösségi oldalon hívta a embereket öt órára tartott rendkívüli sajtótájékoztatójára. A polgármester elmondta, ő is a sajtóból értesült a mozibezárásról, s ezután megbízott egy érintés- és tűzbiztonsági szakmai céget, amelyiknek jogosítványa van a szükséges bizonyítvány kiadására, ami alapján a tűzoltóság engedélyezi a mozi működését. „A cég megállapította, hogy körülbelül egy hét alatt 863 ezer forintos költséggel teljesíthető” – mondta el a Botka. Szerinte az IH ügyvezetőjének fél éve tudnia kellett erről, a karbantartásra minden évben rá kell szánni pár százezer forintot, hogy megfeleljenek a tűzoltóság kérésének. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt fél évben az önkormányzat mint fenntartó semmiféle jelzést nem kapott az IH Rendezvényközpont Nonprofit Kft.-től bármiféle problémával kapcsolatosan. „Bejelentem, hogy azonnali hatállyal írásban utasítom az Ifjúsági Ház ügyvezetőjét, hogy ezt a 800 ezer forintos karbantartást végezze el, és azonnali hatállyal biztosítsa a mozinak a folyamatos működését” – jelentette ki. Hozzátette: átfogó és teljes pénzügyi revíziót is elrendelt az önkormányzati cégnél, melynek előzetes adataiból az látszik, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest a Belvárosi mozi lényegesen kevesebb rendezvényt és programot szervezett, így bevételeik közel 30%-kal csökkentek. A sajtótájékoztatón kifogásolta továbbá, hogy a Partfürdő nem nyitott ki a szezon elején, miközben az ÁNTSZ és vízi rendészeti szolgáltatásokat igénybe veszik. A polgármester szerint az ügyvezetőnek „sem oka sem joga nem volt” a mozi bezárásához, ezért a jövő hét csütörtöki városi közgyűlésen kezdeményezni fogja Sódar István azonnali hatályú felmentését. Az IH Rendezvényközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a mozi állapotáról készült véleményt tartalmazó vaskos iratköteggel várta végig a sajtótájékoztatót, majd leszögezte, hogy az előző mozivezetésnek már tudnia kellett arról, hogy milyen állapotban van az épület. „A polgármester úr által is említett dokumentum rendelkezik az elektromos berendezésekről, ami tragikus állapotot tükrözött. Ez alapján rendeltem el igazságügyi szakértőnek a véleményezését, hogy nézzük meg, milyen állapotban van a Belvárosi mozi” – fogalmazott az ügyvezető. Szerinte a tűzoltóság álláspontja egyértelmű, a tűzveszélyes berendezéseket le kell kapcsolni, ha pedig nincs áram az épületben, akkor egyértelmű, hogy be kell zárni a hibák elhárításáig. Sódar beszámolt a szakértői vélemény azon pontjáról is, mely azt tartalmazza, hogy mozi padlásterében öngyulladás volt. „A mi érdekünk is a mozi megnyitása, amint elhárítódnak a tűzvédelmi és egyéb problémák ezt meg is tesszük” – közölte. Az ügyvezető visszautasította azokat a pletykákat, hogy a mozi épületét már más “kinézte magának”, és leszögezte: amíg ő igazgató, addig a patinás épület moziként fog üzemelni. Botka László Partfürdőt érintő kijelentéseire reagálva elmondta, hogy július elsején ki fogják nyitni. Arra a felvetésre, hogy a szezon május elsején kezdődött az ügyvezető úgy válaszolt, hogy kötelező önkormányzati feladataik is vannak, illetve negyvenmillióval kevesebből gazdálkodnak, vagyis rangsorolniuk kellett, emiatt nyit később a Partfürdő. Hangsúlyozta azt is, hogy felelősen járt el, nem mulasztott, ugyanis nem akar a West Balkánhoz hasonló tragédiát.

Haág: Botka saját maga ellen, a Fidesz–KDNP a mozik mellett

Botka László sajtótájékoztatójára közleményben reagált Haág Zalán (Fidesz-KDNP), a kulturális bizottság elnöke. "Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy Botka László, Szeged szocialista polgármestere tüntetést szervezett a Belvárosi mozi elé. Botka László saját maga ellen tüntet: az ő nyolc éves városvezetése és az általa javasolt cégvezető nyolc éves regnálása vezetett ugyanis a jelenlegi helyzethez, melyet a különböző szakvélemények a tűz-, baleset- és életveszélyes szavakkal jellemeznek, és melyek a Belvárosi mozi és a Grand Café átmeneti bezárásához vezettek. A Fidesz–KDNP elkötelezett a Belvárosi mozi és a Grand Café jövőbeni működése mellett. A város kulturális bizottsága hétfői ülésén tárgyalni fogja az ügyet, és a Fidesz–KDNP képviselői minden lehetséges eszközzel a mielőbbi újranyitást elősegítő határozati javaslatot terjesztenek a testület elé. Felszólítjuk Botka László polgármestert: a szavak helyett ő is lépjen a tettek mezejére. Éljen a törvény által biztosított jogával, s a városi közgyűlés június 30-i ülésén terjessze be a költségvetés módosítását, mely anyagilag ténylegesen is lehetővé teszi az életveszélyes helyzet elhárítását, és a filmszínházak mielőbbi újranyitását" - szól Haág Zalán nyilatkozata.

Szabad Város Egyesület: pártkatonák és rokonok miatt pusztulnak a közszolgáltatások

A Szabad Város Egyesület honlapján közzétett közleményben reagált a délután elhangzottakra. "Ahogy azt a Szabad Város Egyesület a cégvezető-váltások kapcsán többször elmondta, a pártkatonák és rokonok kinevezése a közszolgáltatások lepusztulását fogja eredményezni. Csak néhány hete annak, hogy az SZKT járatait ritkította Kalmár tanácsnok javaslatára a Fidesz-Jobbik többség, most a Belvárosi Mozit épületét zárta be mondvacsinált indokkal a jobbikos-fideszes cégvezető. Sódar István azt sem tudta még életszerűen megmagyarázni, miért nem működik a városi szabadstrand és nem látható, hogy hogyan valósul meg a SZIN. A cégvezető nem csak a szegediek kikapcsolódását veszélyezteti, de évtizedek alatt kialakult kulturális közösségek, mint pl. a Grand Café munkáját is veszélybe sodorja. A Szabad Város Egyesület támogatja a polgármester intézkedését a mozi újranyitása érdekében, hogy a Belvárosi Mozi és a Grand Café továbbra is zavartalanul működhessen" - olvasható a Szabad Város Egyesület honlapján. (A szöveg fehér alapon fehér betűvel szerepel, az egérkurzorral kijelölve válik láthatóvá... - a szerk.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.