Bulvár

Tizenhat évre ítélték a gyermekeivel fajtalankodó dunavecsei férfit

Tizenhat évre ítélték a gyermekeivel fajtalankodó dunavecsei férfit

2011. május 19., csütörtök
Tizenhat évre ítélték a gyermekeivel fajtalankodó dunavecsei férfit

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a dunavecsei férfit, aki éveken át fajtalankodott vér szerinti lányával és nevelt fiával; a vádlott felesége, a gyermekek anyja négy évet kapott.

A 42 éves férfi és a 26 esztendős nő 2000-ben házasodtak össze. A férfi dunavecsei házában együtt nevelték az asszony korábbi kapcsolatában, 1996-ban született kisfiút, majd a 2001-ben világra jött közös lányukat is. A rakodómunkásként dolgozó férfi keresetéből nehéz körülmények között éltek. A nő nem dolgozott, egész napját otthon töltötte, ennek ellenére nem tartotta rendben a lakást. A házaspár elhanyagolta gyermekeik gondozását: amíg a férfi fizetéséből és a segélyekből futotta, maguknak élelmiszert, édességet, üdítőitalokat vásároltak, de a kicsiknek nem adtak, a nő heteken át nem főzött, többször előfordult, hogy a gyerekei éheztek, és a szomszédok etették meg őket. A székletvisszatartási-problémával küzdő fiút nem vitték orvoshoz, hanem kigúnyolták, és rendszeresen meg is verték. A férfi rendszeresen a gyermekek előtt bántalmazta a nőt, s az is gyakorta előfordult, hogy a vádlottak a kislány és a kisfiú jelenlétében végeztek önkielégítést. A férfi 2001-2002 fordulójától hetente többször is fajtalankodott az akkor óvodába járó hatéves nevelt fiával. A kisgyereket fenyegetéssel, veréssel kényszerítette arra, hogy eltűrje a rendszeres fajtalankodást, ami egészen a vádlott 2010-es őrizetbe vételéig tartott. A fiú próbált édesanyjától segítséget kérni, az asszony azonban nem fékezte meg a férfit, s az is előfordult, hogy szemtanúja volt az erőszaknak. 2005-től, amikortól a kislány óvódás lett, a férfi vele is napi rendszerességgel, sőt időnként naponta többször is fajtalankodott. A vádlott vér szerinti gyermekét is fenyegette, és verte, ha vonakodott. A fiú húga érdekében is anyjához fordult, a nő azonban nem értesítette a hatóságokat, csak annyit mondott a fiának, hogy ne figyeljen oda, amikor a vádlott a "húgával szexszel". A fiú az iskolában barátjának és nevelőinek is beszélt a történtekről, s végül egy játszótéri ismerősének gyámja tett feljelentést a vádlottak ellen. A táblabíróság folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak és két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta. A nőt erőszakos közösülés és szemérem elleni erőszak bűntettében bűnsegédként, a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében pedig tettesként marasztalta el az ítélőtábla, négy év fegyházbüntetést kiszabva rá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.