Közélet

Simicskó a szolgálati nyugdíj, Lázár a bírák nyugdíjkorhatáráról

Simicskó a szolgálati nyugdíj, Lázár a bírák nyugdíjkorhatáráról

2011. május 21., szombat
Simicskó a szolgálati nyugdíj, Lázár a bírák nyugdíjkorhatáráról

Simicskó István parlamenti államtitkár magyar honvédelem napja alkalmából tartott csütörtöki, budapesti ünnepségen arról beszélt, hogy szerinte az előző kormány rossz gazdasági döntései miatt kell most a szolgálati nyugdíj ügyével foglalkozni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben világossá kell tenni, hogy senki sem akar rosszat a katonáknak, a rendőröknek és másoknak. A szolgálati nyugdíj kérdésköre jogosan érdekli a katonákat, főleg egy olyan ünnepen, mint amilyen a mostani. Hangsúlyozta, hogy ezzel a problémával most azért szükséges foglalkozni, mert az előző vezetés hatalmas adósságot halmozott fel. Mint mondta, a magyar kormány keresi annak lehetőségét, hogy kitörjön ebből a "pénzügyi csapdából", ugyanakkor "ez egy elődeink által elkövetett bűn". "Ennek ellenére mi mindent megteszünk azért, hogy ezt a nagy családot, amely a haza védelmében részt vesz, megbecsüljük és értékeljük és nemcsak az új életpályamodell megalkotásával, hanem kompromisszumkészséggel és reális, a társadalmi igazságosságot is képviselő, megegyezésre való törekvéssel".

Változást hoz a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárában az új Alaptörvény

Lázár János

és

Varga István

benyújtotta az Országgyűlésnek az ügyészek és a bírák szolgálati jogviszonyának az általános öregségi nyugdíjkorhatárhoz kötéséről szóló javaslatot. A 2012. január 1-jén hatályba lépő új Alaptörvény alapján a Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Az Alaptörvény azt is kimondja, hogy a legfőbb ügyész kivételével az ügyész szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. A javaslat ennek megfelelően módosítja az ügyészségi és bíróságokról szóló törvényeket. Az egyes jogállási törvényeknek az új alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló, az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvények módosítását kezdeményező javaslat átmeneti rendelkezéseket rögzít annak érdekében, hogy a törvényjavaslat hatályba lépésének időpontjáig a felső korhatárt már betöltött, illetve azt 2012. évben betöltő ügyészek felmentése zökkenőmentesen, lépcsőzetesen, a jelenleg alkalmazott, 6 hónapos felmentési idő biztosításával történhessen meg. A törvényjavaslat ezen rendelkezései – összhangban az alaptörvénnyel – 2012. január elsején lépnek hatályba, ha az Országgyűlés elfogadja az előterjesztést. A javaslat tartalmazza azt is, hogy 2012. január 1-jéig nem írható ki pályázat bírósági vezetői tisztségre, a már kiírt pályázat nem bírálható el, továbbá bírósági vezető nem nevezhető ki, és a tisztség egyéb módon sem tölthető be. Utóbbi alól kivétel, ha a tanácselnök tisztsége a 2012. január 1-jéig terjedő időszakban szűnik meg, ebben az esetben ugyanis a tanácselnöki tisztség legfeljebb egy évre megbízás útján betölthető - ezt indítványozza a fideszes Lázár János és Varga István az Országgyűlés elé pénteken terjesztett törvénymódosítási javaslatában, amelynek a kinevezési moratóriumra vonatkozó rendelkezése a kihirdetést követő napon lépne hatályba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.