Közélet

Sikeresen zárult az állattenyésztési napok + FOTÓK

Sikeresen zárult az állattenyésztési napok + FOTÓK

2011. május 9., hétfő
Sikeresen zárult az állattenyésztési napok + FOTÓK
Az idei állattenyésztési napok első két napján megdőltek a látogatói rekordok, tízezrek voltak a Hód-Mezőgazda Zrt. Kutasi úti kiállítási centrumában. A vasárnapi programok jó részét elmosta az eső, de így is sikeres volt a rendezvény, melyen évről évre több szakmai kiállító mutatkozik be. A XVIII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok természetesen nem csak a szakma iránt érdeklődőket vonzotta, hiszen a hagyományoknak megfelelően főzőversenyt is tartottak, a legkisebbeket állatsimogató is várta, emellett pedig agár- és juhnyíró verseny is volt a tenyészállat bemutatók mellett. Az idei díszvendég, Franciaország Finistere megyéje volt, az ő standjuknál is számtalan érdeklődő megfordult, akárcsak az idén újdonságnak számító halfajta bemutatón. Idén 405 szakmai kiállító mutatkozott be az immár nagykorúvá vált szakmai seregszemlén, illetve további több mint hetven árus portékáit lehet megtekinteni, megvásárolni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.