Közélet

Parton hever a balatoni sürgősségi mentőhajó

Parton hever a balatoni sürgősségi mentőhajó

2011. május 23., hétfő
Parton hever a balatoni sürgősségi mentőhajó

Az első nyáriasan meleg hétvégén már sokan fürödtek a Balatonban, miközben Zánkán a parton állt lepányvázva - a korábban áprilistól decemberig vízen lévő -, mintegy 50 millió forintért beszerzett, közel 20 millió forintért felszerelt egyetlen balatoni sürgősségi mentőhajó, mert nincs forrás az üzemeltetésére.

A sürgősségi mentőhajó üzemeltetéséhez a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) számára kezdetben a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) nyújtott támogatást, amely forrás hiányában ezt tavaly óta nem tudja megtenni. A VMSZ vezetője,

Bagyó Sándor

nem nyilatkozott az MTI-nek a kialakult helyzetről, csak annyit közölt, szervezetük jelenleg is tárgyal a kormánnyal. A Rupert nevű sürgősségi mentőhajó 2009 második felétől teljesít szolgálatot a Balatonon, teljes esetkocsi felszereltséggel, mentőtiszttel, vagy mentőorvossal. Tavalyi statisztika szerint több mint 80 esetben segített partra bajbajutottakat, 24 esetben a gyorsaságának és felszereltségének köszönhetően mentve emberéletet. A BFT múlt heti ülésén

Jamrik Péter

, a szervezet közbiztonsági tanácsosa arra figyelmeztetett, hogy forrás hiányában veszélybe került az elmúlt évek jelentős közbiztonsági fejlesztéseinek - köztük a sürgősségi mentőhajónak - az üzemeltetése a Balatonnál.

Bóka István

, a BFT elnöke, országgyűlési képviselő (Fidesz) megfogalmazása szerint 80 millió forintnyi támogatás hiányzik, amelynek felére azonnal szükség lenne ahhoz, hogy a Balatonnál élők és idelátogatók biztonságát megfelelően garantálni tudják. Az elmúlt években a balatoni viharjelző rendszer április elejei beindításával helyezték vízre a hajóikat az állami feladatot ellátó civil vízimentők, ami idén csak részben történt meg. Az MTI értesülései szerint a VMSZ két magáncég támogatásával eddig három kishajót tudott beüzemelni, és tart készenlétben a kilenc egységes flottájából. Nem üzemel ugyanakkor a VMSZ zánkai diszpécserközpontja, ami az elmúlt évek szezonjaiban napi 24 órában teljesített szolgálatot, több kisebb vízimentő szervezet munkáját is koordinálva. Jelenleg mentéskoordinációt nem végez, de telefonos riasztást fogad. A VMSZ tavaly óta nem kap semmiféle központi támogatást, ennek ellenére folytatja a vízimentőképzést, amellyel a strandi vízimentő-szolgálatát látja el. A frissen végzett tucatnyi vízimentő vizsgája apropóján vasárnap tartottak bemutatót Tihanyban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.