Egészség

Megújult az Acél utcai rendelő + FOTÓK

Megújult az Acél utcai rendelő + FOTÓK

2011. május 25., szerda
Megújult az Acél utcai rendelő + FOTÓK
Immár a 21. századi követelményeknek megfelelő körülmények között fogadhatják a pácienseket az Acél utcai rendelő orvosai és asszisztensei. A felújítás során az épületet leszigetelték, kicserélték a nyílászárókat és liftet is beszereltek. „A beteg közérzetének nagyon sokat jelent, hogy immár nem a hatvanas évekbeli romépületbe jöhetnek. Nagyon szép rendelőt kaptunk, s így nekünk is jobb lesz a közérzetünk” – mondta el portálunknak a rendelőben háziorvosként praktizáló Karádi István. A rekonstrukció alatt a közeli szociális otthon kertjében fogadták a pácienseket, az ellátás zökkenőmentes volt. Karádi doktortól megtudtuk, immár a nővérek külön helyiségben dolgozhatnak, s így több számítógépen tudják végezni a munkájukat egyszerre az orvossal, hiszen a pályázat keretében az informatikai rendszer is megújult. A kialakított asszisztensi irodák mellett pedig új személyzeti pihenőt is kialakítottak az épületben. Megújult a rendelő belső burkolata és bútorzata is, illetve a vizesblokkok is. A kivitelező Ipszolg '98 Kft. ügyvezetője, Kis Ernő elmondta, hogy a külső kerítés is speciális, sohasem kell lefesteni az acélszerkezetet, ugyanis nemesrozsda képződik rajta. A szerda délelőtti ünnepélyes rendelőátadón Solymos László alpolgármester elmondta, hogy a beruházás 65,5 millió forintba került, melyből 49 milliót pályázati forrásból fedeztek. Az Acél utcai rendelőben 6 praxis van; 3 felnőtt háziorvos, 1 gyermekorvos és 2 fogorvos dolgozik ott, akik mint megtudtuk most hétvégén fognak visszaköltözni az épületbe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.