Közélet

Megszűnik a passzív táppénz

Megszűnik a passzív táppénz

2011. május 11., szerda
Megszűnik a passzív táppénz

Megszűnik a passzív táppénz néven ismert ellátás - jelentette be a kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, miután a kabinet a Széll Kálmán-tervvel összefüggésben több döntést is hozott a táppénzrendszer változtatásáról. Nagy Anna közölte azt is, hogy még májusban a kabinet elé kerülhet a rokkantnyugdíjakat érintő új szabályozás végleges változata. A passzív táppénz megszüntetését Nagy Anna azzal indokolta, hogy ezt gyakran nem valódi betegség miatt veszik igénybe, sokkal inkább a munkanélküliség elől nyújt "menedéket" egyfajta szociális ellátásként.

Tájékoztatása szerint a passzív táppénzen lévők aránya meredeken emelkedett az elmúlt években, tavaly már 84 ezer ilyen ellátással számoltak. "A kormány szeretné, ha a munkavállalók, illetve a munkaviszonnyal éppen nem rendelkezők tiszta játékszabályok között találhatnák meg helyüket az ellátórendszerben: aki valóban beteg, az a táppénzellátásban részesüljön, aki pedig nem beteg, hanem valójában munkanélküli, annak az álláskeresését ösztönözze a rendszer" - mondta. Újdonság az is, hogy az az orvos, aki jogosulatlanul állapítja meg egy beteg esetében a táppénzt, maga is köteles lesz arra, hogy visszafizesse a jogosulatlanul felvett összegeket - ismertette. A jelenleg hatályos szabályok azt mondják ki, hogy erre a visszafizetésre lehet kötelezni a beteget, a foglalkoztatót és az egészségügyi szolgáltatót, az elmúlt időszak "botrányai" viszont azt mutatták, hogy ennek nem volt igazán komoly visszatartó ereje - magyarázta a kormányszóvivő, hozzátéve, az intézkedéstől azt várják, hogy az orvosok kétszer is meggondolják, közreműködnek-e egy ilyenfajta jogosulatlan előnyszerzésben. A további változtatásokról szólva a szóvivő kifejtette: aki legalább 15 napja táppénzen van, jogosult lesz soron kívüli egészségügyi ellátásra, hogy minél hamarabb meggyógyulhasson, és újra munkába állhasson. Ez azt jelenti, hogy ha a keresőképtelenséget megállapító orvos ellátást rendel el, akkor soronkívüliséget biztosító beutalót adhat a betegnek. Továbbra is előírás lesz ugyanakkor az - folytatta -, hogy a szakrendelők a rendelési idejük meghatározott részében kötelesek nem soron kívüli betegeket fogadni.

Nagy Anna

hozzátette, a jövőben - az adóbevalláshoz hasonlóan - elektronikus úton is be lehet majd nyújtani a pénzbeli ellátások iránti igényeket. A táppénzt érintő javaslatok hamarosan az Országgyűlés elé kerülnek. A szóvivő szerint a szigorítások üzenete az, hogy nem fogadható el, hogy a közpénzek kárára bárki is visszaéljen az ilyen jellegű ellátásokkal, az állam nem lesz többé olyan nagyvonalú, mint eddig sokszor volt, és nem fog szemet hunyni az ilyen visszaélések felett. A kormány célja az, hogy a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét minden téren a minimálisra csökkentse - hangsúlyozta. A táppénzt érintő korábbi intézkedésekről szólva Nagy Anna felidézte: már a parlament előtt van a büntető törvénykönyv módosítása, amely alapján, ha a Ház elfogadja, két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatók lesznek a társadalombiztosítási, szociális ellátásokkal visszaélők. Emlékeztetett továbbá a kormány márciusi döntésére, amelynek értelmében május 1-jétől a táppénz napi összegének lehetséges maximuma a felére, 5.200 forintra csökkent. Változtatás volt továbbá, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak a keresőképtelenség idejére járó ellátás már az első 15 napban is központi forrásból történik. Nagy Anna szólt arról is, hogy a kabinet szerdai ülésén első olvasatban tárgyalta a rokkantnyugdíjak kérdését, de a témában további egyeztetések lesznek még, ugyanakkor várhatóan még májusban a kormány elé kerül egy következő változat, amely akár már a végleges is lehet. Azt azonban kiemelte, a rokkantnyugdíjas-rendszer áttekintésénél nagyon fontos szempont, hogy a jövőben a valóban rászorultak kapjanak rokkantnyugdíjat, akik pedig kiskapunak használják ezt az ellátást, visszakerülhessenek a munka világába.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.