Közélet

Lufikkal üzent Orbánnak a Demokratikus Koalíció + FOTÓK

Lufikkal üzent Orbánnak a Demokratikus Koalíció + FOTÓK

2011. május 25., szerda
Lufikkal üzent Orbánnak a Demokratikus Koalíció + FOTÓK
Az MSZP Demokratikus Koalíció Platform szegedi szárnya a belvárosban tartott egy performansz-jellegű sajtótájékoztatót. Ez nem flashmob – szögezte le a három résztvevő. A Gyurcsány-féle tömörülés helyi aktivistái ezúttal a Klauzál teret választották, ahol lufieregetés keretében bírálták a kormány tevékenységét.Az első megmozdulás – amit a ma divatos flashmob, azaz villámcsődület néven jelentettek be –, a KDNP és a Fidesz székháza előtt, kissé döcögősre sikeredett, így hát a sajtó megjelent képviselő fokozott várakozással tekintettek a második politikai akció elé, amiről megtudtuk, hogy egy hétköznapi, demonstratív sajtótájékoztatóról van szó. Orosz Gábor, választókerületi szervező és Szabó Bálint kommunikációs vezető ismertették az Orbán-kormány teljesítményét. Elmondásuk szerint a vasárnap egy éves születésnapját ünneplő kormányzatnak szánják ezeket a lufikat, melyekre olyan fogalmakat írtak – köztársaság, szerzett jogok, jogállam, rendőrök becsülete stb. –, amik úgy szálltak a semmibe, mint ahogy most a léggömbök tették. Szabó Bálint kiemelte, hogy nincs ok az ünneplésre, hiszen egész pályás letámadást intéztek Orbánék a demokratikus értékek ellen. Az aktivista felsorolta mindazokat az intézkedéseket, melyek szerintük jelentős kárt okoztak az államnak, mint például a korkedvezményes nyugdíjak ügye, az adócsökkentés, a közbiztonság romlása, az „összetákolt” alkotmány, vagy épp a magánnyugdíjpénztárak megkárosítása. Az aktivisták a sajtótájékoztató végén szélnek eresztették a lufikat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.