Sport

Labdarúgás: újra a helyes vágányon a SZVSE

Labdarúgás: újra a helyes vágányon a SZVSE

2011. május 22., vasárnap
Labdarúgás: újra a helyes vágányon a SZVSE

Úgy tűnik, a tavasz végére megtalálja őszi formáját a SZVSE-Gyálarét. Hegyesi Zsolték szombaton Csanádpalotán diadalmaskodtak.

Egy hét leforgása alatt harmadik összecsapását nyerte meg a szegedi alakulat, mely azt megelőzően hét találkozót volt kénytelen győzelem nélkül befejezni. A Csongrád és az Üllés után a Csanádpalotát is két vállra fektették

Bóka Ferenc

legényei. A 27. forduló előtt a csanádpalotaiak a tizenkettedik, míg a vasutasok a hatodik helyet foglalták el a tabellán. Mindkét gárda pályára lépett szerdán is: míg a SZVSE üllési bajnokiját pótolta, addig Bimbóék szívszaggató csatában, 120 percnyi játék után büntetőkkel veszítettek a SZEGEDma.hu Csongrád Megyei Magyar Kupa elődöntőjében az NB III-as KITE-Szegeddel szemben. Várható volt tehát, az is erőteljesen szerepet játszhat, melyik fél lesz frissebb a szombati derbin. Az első félidőben a vendégek tudatosan adták át a területet, s gyors ellentámadásokra rendeztek be. Több helyzetet is kialakítottak, s

Hegyesi Zsolt

számtalan lehetősége közül egyet végre értékesítve a 39. percben a vezetést is megszerezte számukra; 0-1! Nem sokkal később egyenlítettek a hazaiak

Csókás Csaba

révén; 1-1. Így döntetlen állásnál vonultak öltözőbe a csapatok, miközben a szegediek egy jogosnak tűnő büntetőt is számon kértek a játékvezetőn. A második játékrészre aztán kiütközött a csanádpalotai futballisták – teljességgel érthető – fáradtsága.

Szellelki

és társai a fülledt melegben elkészültek erejükkel, játékukban már nem volt átütőerő, egyértelműen fölénybe került a SZVSE, mely mozgósította minden energiáját a siker érdekében. Bóka Ferenc vezetőedző cserékkel is frissített, s a beálló labdarúgók meghálálták a bizalmat. A 61. percben

Illés Tibor

talált a hazaiak hálójába (1-2), majd a hajrában újabb két gólt értek el a vasutasok. A 83. percben

Kozma Szilárd

volt eredményes (1-3), majd az 1-4-es végeredményt

Simon István

állította be, aki a 89. percben vitte be a kegyelemdöfést. A SZVSE-Gyálarét 45 ponttal továbbra is a hatodik helyen áll a bajnokságban, de ha sikerül tartania jó formáját, akár a negyedik helyre is odaérhet még a szezon végére. A jövő héten is két mérkőzés vár Hegyesi Zsoltákra. Előbb május 25-én (szerdán) 18 órakor az Ujszegedi TC-hez látogatnak, majd május 28-án (szombaton) 17 órakor a Balástyát fogadják a gyálaréti pályán.

A labdarúgó megyei I. osztály 27. fordulójában:

Csanádpalota FC – SZVSE-Gyálarét 1-4 (1-1)

Csanádpalota, 200 néző, vezette: Tompai Zoltán.

Csanádpalota:

Krajcár – Szellelki, Nyári, Varga, Bakos, Erdélyi (Sepsik), Merlák, Bimbo, Halász, Cost, Csókás.

Vezetőedző:

Koczkás Zoltán.

SZVSE:

Reguli – Környei, Virág, Hegyesi Á., Ágoston, Fröhlich, Beleznai (Márki), Simon, Lajkó, Hegyesi Zs. (Kozma), Dürgő (Illés T.).

Vezetőedző:

Bóka Ferenc.

Gólszerzők:

Csókás Cs. (43'), illetve Hegyesi Zs. (39'), Illés T. (61'), Kozma Sz. (83'), Simon I. (89') Bóka Ferenc, a SZVSE vezetőedzője:

„Ilyen arányban is megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, sőt, akár több gólt is rúghattunk volna, ha jobban koncentrálunk. Hellyel-közzel jól is játszottunk, s kihasználtuk, hogy a hazaiak a második félidőre elkészültek erejükkel. Ezzel együtt is értékesnek tartom a csanádpalotai győzelmet, hiszen szombati ellenfelünk a kupában megverte a Hódmezővásárhely gárdáját, s a KITE-Szeged is csak büntetőkkel tudott itt diadalmaskodni. Igyekszünk szerdán az UTC ellen is folytatni a jó sorozatot, bízom benne, lendületünk most már végig kitart.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.