Sport

Kosárlabda: kikapott a Körmendtől is a Szedeák-kadett

Kosárlabda: kikapott a Körmendtől is a Szedeák-kadett

2011. május 27., péntek
Kosárlabda: kikapott a Körmendtől is a Szedeák-kadett

Csoportjában a negyedik helyen végzett, így az alsóházban folytathatja a hétvégén a Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák a férfi kadett bajnokság országos nyolcas döntőjében a Pasaréti úton.

A Falco és a Kecskemét elleni csütörtöki vereségeket követően pénteken a Körmendi Törpördögök ellen folytatta szereplését

Molnár Csaba

együttese az országos bajnoki döntőben. A találkozó tétje a csoport harmadik helye volt, mivel az már a nyitónapon eldőlt, hogy egyik fél sem kerülhet az elődöntőbe. A Szeged jó kezdésével meglepte az ellenfelet, sokáig tíz pont körül is vezetett. A záró játékrész közepére felzárkóztak a vasiak, majd a végjátékban átvették a vezetést. Dolgukat megkönnyítette, hogy több szedeákos kulcsember is kipontozódott. A körmendiek ezzel megelőzték a mieinket, akik a a negyedik helyen végeztek a kvartettben. Szombaton a Kaposvár ellen küzdhetnek Verba Barnáék, akik az ötödik-nyolcadik pozíciók valamelyikére érhetnek oda a torna végére.

Férfi kosárlabda kadett országos bajnoki döntő, Budapest, Pasaréti út, 2. nap:

Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák - Körmendi Törpördögök 51-61 (15-12, 15-9, 11-13, 10-27). A szegedi pontszerzők:

Masa T. 18/6, Búzás Á. 10/3, Mike J. 9/9, Szatmári B. 5, Verba B. 4, Révész Á. 2, Liszkai D. 2, Gardi M. 1, Maronka Á., Kereszty D., Kelemen B., Gárgyán L. Vezetőedző: Molnár Csaba. Molnár Csaba:

"Gratulálok a Körmendnek, a zónavédekezésükkel sikerült megfogniuk minket."

A Fehér csoport végeredménye:

1. Falco KC Szombathely/A 3 0 225 161 64 1.3975 2. Kecskeméti SI/A 2 1 246 227 19 1.0837 3. Körmend 1 2 194 210 -16 0.9238 4. SZTE-Szedeák 0 3 166 233 -67 0.7124

A Piros csoport végeredménye:

1. Vasas MKB Euroleasing ELITE Basket 3 0 2. Atomerőmű SE 2 1 3. KASI Delfinek 1 2 4. DEAC DSI 0 3

Az elődöntő párosítása:

Vasas MKB Euroleasing ELITE Basket - Kecskeméti SI/A, Falco KC Szombathely/A - Atomerőmű SE

Az 5-8. helyért:

KASI Delfinek - Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák, Körmendi Törpördögök - DEAC DSI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.