Sport

Kosárlabda: bronzéremért meccselnek vasárnap a szedeákosok

Kosárlabda: bronzéremért meccselnek vasárnap a szedeákosok

2011. május 14., szombat
Kosárlabda: bronzéremért meccselnek vasárnap a szedeákosok

Nem bírt a csoportját százszázalékos teljesítménnyel nyerő házigazda Vasas MKB Euroleasing/A csapatával a Szedeák a serdülő országos bajnokság elődöntőjében. Simándi Árpád legényei a harmadik helyért lépnek majd pályára.

Szombaton kora délután rendezték az első elődöntőt a serdülő fiúk országos bajnokságán. A Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 1997/98-as születésű kosarasokból álló alakulata - mely csoportjában az Albacomp mögött másodikként zárt - a másik kvartettet veretlenül nyerő, rendező fővárosi együttessel csapott össze. Az első negyedben még remekül tartották magukat

Simándi Árpád

legényei a kiváló erőkből álló ellenféllel szemben, a folytatásban azonban el tudott lépni a Vasas, s bár a mieink mindent megtettek, végül biztosan nyerte a találkozót. Elkeseredésre azonban semmi ok, az ország négy legjobb csapata közé került a Szedeák, ami több mint dicséretes eredmény. Vasárnap pedig - a Zuglói Sasok ellen - akár még az a bizonyos érem is megszerezhető. Hajrá, Szeged!

Férfi kosárlabda serdülő országos bajnoki döntő, Budapest, Pasaréti út, 3. nap:

Elődöntők:

Vasas MKB Euroleasing/A – Dél-Konstrukt SZTE-Szedeák 95-62 (25-24, 27-11, 24-14, 19-13).

A szegediek pontszerzői: Maronka Á. 19, Varga R. 10, Kereszty D. 9, Gárgyán L. 8, Somogyi Sz. 6, Buknicz P. 4, Búzás B., Abazid A., Révész T. 2-2, Asztalos M., Tanai G., Czakó T.

Albacomp DKKS/A – Zuglói Sasok 86-62

A vasárnapi program:

11.00:

Mérkőzés a 3. helyért

13.00:

Döntő

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.