Kultúra

Kortárs finn képzőművészek tárlata Szegeden

Kortárs finn képzőművészek tárlata Szegeden

2011. május 19., csütörtök
Kortárs finn képzőművészek tárlata Szegeden

Üzenetek Turkuból címmel kortárs finn képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás pénteken a szegedi Reök-palotában.

Négy esztendeje – amióta a szecessziós épület ad otthont a nyári tárlatnak, illetve a táblaképfestészeti biennálénak – hagyomány, hogy egy kísérőkiállításon Szeged egy-egy testvérvárosának művészei is bemutatkoznak – mondta

Nátyi Róbert

, a kiállítóhely művészeti vezetője csütörtökön az MTI-nek. Szeged és Turku idén ünnepli testvérvárosi kapcsolatának negyvenéves jubileumát, ennek apropójából idén a finn városból érkezett művészek mutatkoznak be a Reök-palotában. A kiállítás, melyen négy alkotó festményei és grafikái láthatók július 10-ig, egy-egy részletet villant föl északi rokonaink kortárs képzőművészeti törekvéseiből. A képek egy része a finnek természetközeli életmódját, a vízhez való szoros viszonyát mutatja be. Az alkotások másik csoportja szorosabban kötődik a mai európai tendenciákhoz – közölte a művészettörténész. A bemutatott művek közül a kurátor – különleges technikai kivitelezése miatt -

Mari Metsämäki

Nappal című képét emelte ki. A festőművésznő húsz tájképen jelenítette meg a napszakok egymást követő változását, majd ezeket mintegy térben egymásra helyezve készítette el plasztikus alkotását. A szegedi tárlattal egy időben fiatal szegedi alkotók kiállítása látható Turkuban, amely idén Európa egyik kulturális fővárosa. Nátyi Róbert bízik benne, hogy a cserekapcsolat rendszeressé válik, így a csongrádi megyeszékhely művészei rendszeresen bemutatkoznak majd Szeged testvérvárosaiban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.