Sport

Kézilabda: Zsiga Gyula a fuzionált FTC és PLER élén

Kézilabda: Zsiga Gyula a fuzionált FTC és PLER élén

2011. május 26., csütörtök
Kézilabda: Zsiga Gyula a fuzionált FTC és PLER élén

A Dunaferr női együttesével 1999-ben Bajnokok Ligája-győztes Zsiga Gyula lesz az egyesülő Celebi-FTC és PLER KC férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.

"A Szeged és a Veszprém megszorítására szövetkezünk tudásunkat és forrásainkat egyesítve" - jelentette ki a csütörtöki sajtótájékoztatón

Ughy Attila

XVIII. kerületi polgármester. Hozzátette, hogy a hamarosan megalakuló gazdasági társaságban, amely az összevont csapatot működteti majd, mindkét klub 50 százalékban lesz érdekelt. A tervekről elhangzott, hogy az első évben a legjobb négy közé jutás lesz a cél, de rövid időn belül a Pick Szeged, majd az MKB Veszprém méltó ellenfele akar lenni az együttes, amely állandó Bajnokok Ligája-részvételre is pályázik. "Ami a tárgyalásokat illeti, már tavaly is eljutottunk két-három lépcsőfokig, és idén újra felvetődött a fúzió, mivel nagy lehetőség rejlik benne. Mindkét klubnak komoly utánpótlásbázisa van, ezeket érintetlenül hagyjuk, hogy minél nagyobb maradjon a merítési lehetősége a budapesti kirakatcsapatnak" - mondta Horváth István, az FTC szakosztályvezetője. "Angyalföldi vagyok, ott is élek, de budapestinek vallom magam, ezért nagy megtiszteltetés, hogy engem kértek fel a gárda irányítására. Mindkét együttes azzal a problémával küzdött, hogy nem volt második sora, de az egyesüléssel ez nem fordulhat elő" - mondta

Zsiga Gyula

, aki 18 év után lesz ismét élvonalbeli férfi csapat edzője. Hozzátette, június 15-ére alakul ki a csapat végleges kerete. Az egyesüléssel létrejövő új klub neve még nem dőlt el, színeit illetően pedig azt mondták, benne lesz a zöld-fehér és vélhetően a kék is. A csapat Pestszentlőrincen játssza majd a meccseit. A 2010/11-es Budapest Bank férfi ligában a PLER a nyolcadik lett, míg az FTC a Tatabányával harcol a bronzéremért, az utolsó, vasárnapi népligeti meccs előtt a párharc állása 2-2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.