Közélet

"Forró" nyárra készülnek a szakszervezetek

"Forró" nyárra készülnek a szakszervezetek

2011. május 27., péntek
"Forró" nyárra készülnek a szakszervezetek

"Forró" nyárra készülnek a magyarországi szakszervezeti konföderációk, az Autonómok szerint a kormány az OÉT megszüntetésére készül azzal, hogy elutasítja a háromoldalú társadalmi párbeszédet, és aggodalmukat más konföderációk vezetői is osztják, ezért a megkérdezett érdekvédők szerint újabb, közös szakszervezeti fellépés lesz a nyáron.

Borsik János

, az Autonómok elnöke az MTI-nek úgy vélte, hogy a társadalmi párbeszédet nem helyettesíti a "nemzeti konzultáció". "Úgy látszik a kormányról egyszerűen leperegnek a szakszervezetek egyeztetést sürgető felhívásai" - mondta. A konföderáció a társadalommal, a munkavállalókkal szembeni "pimaszságnak" tartja a kormány viselkedését. Borsik János elmondta: mivel a szakszervezetek úgy látják, hogy a kormány viselkedése veszélyezteti a munka- és társadalmi békét, érlelődik egy újabb közös szakszervezeti fellépés. Ezt erősítette meg az MSZOSZ is. A szövetség hangsúlyozta, hogy a munkavállalók problémái konföderációtól függetlenül azonosak, ezért érdekeiket együttesen kell képviselniük.

Gaskó István

, a LIGA elnöke ugyan a közös akciót nem erősítette meg, de emlékeztetett arra, hogy a konföderáció már megkezdte egy országos figyelmeztető sztrájk előkészítését. Hozzátette ugyanakkor: közös tiltakozásra lenne szükség például akkor, ha a kormány megszüntetné az érdekegyeztetés lehetőségét.

Palkovics Imre

, a Munkástanácsok elnöke is azt erősítette meg az MTI-nek, hogy intenzívebbé váltak az utóbbi időben az egyeztetések egy közös fellépésről. Úgy vélte, hogy az információ hiánya, a hírek és gyakran a rémhírek "borzolják a munkavállalók idegeit", amelyen csak a tárgyilagos tájékoztatás, az érdekegyeztetés segíthetne, az OÉT összehívására utaló jelet azonban Palkovics Imre szerint sem lehet látni. Az elnök emlékeztetett arra: bár reményeik szerint a rendvédelmi dolgozóknál a helyzet megoldódik, a nyugdíj átalakítások híre, terve feszültséget okoz a közlekedési dolgozóknál is, míg a Munka törvénykönyve tervezett átalakítása a kkv-k és a pedagógusok tiltakozását válthatja ki.

Kuti László

, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke is hasonlóan nyilatkozott, mint mondta az akció időpontjáról és helyszínéről még nem döntöttek. "Erről tárgyalunk" - mondta.

Varga László

, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke arról számolt be, hogy a közös fellépés folytatása lenne az április 9-én, az Európai Szakszervezeti Szövetséggel közösen rendezett megmozdulásnak. A kormány - véleménye szerint - semmibe veszi a szakszervezeteket és leértékeli a szociális párbeszédet, ami, mint hangsúlyozta, idegen az EU gyakorlatától. Különösen a soros uniós elnökség ideje alatt érthetetlen - tette hozzá. Kifogásolta, hogy az OÉT az idén még nem ülésezett, holott a kormány több, a munkavállalókat sújtó intézkedésről is határozott. Megerősítette: olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy a kormány az OÉT megszüntetésére készül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.