Bulvár

Bor(ászban)ban az ifjú is lehet jó + FOTÓK

Bor(ászban)ban az ifjú is lehet jó + FOTÓK

2011. május 30., hétfő
Bor(ászban)ban az ifjú is lehet jó + FOTÓK

Villányi fiatal borászok bemutatója

Az elmúlt hétvégén a Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg-terme adott otthon a VIFIBOR-nak, a villányi borvidéket képviselő fiatal borászok bemutatójának, melyet a Borbarátok Szegedi Társasága szervezett meg. A rendezvényen nyolcan képviseltették magukat, hogy megmutassák, nemcsak az óbor a jó, hanem az ifjú borász is. A tematikus kóstolások mindig kiemelkedő figyelmet érdemelnek a borkedvelők körében. Ilyen lehet egy borfajta, egy borvidék, vagy épp egy borász repertoárjának bemutatása. A néhány évvel ezelőtt fiatal magyar borászok által létrehozott egyesület volt az alapja annak a gondolatnak, melynek nyomán megszerveződött a bemutató. „Jellemzően arra törekedtünk, hogy ismert vagy épp kevésbé ismert, de mindenképpen a fiatal generációhoz tartozó borászokat hívjunk meg” – mesélt a rendezvény alapgondolatáról Kiss Attila, a Borbarátok Szegedi Társaságának egyik alapítója. „Nagyon nagy tisztelője vagyok a villányi 'nagy medvéknek', de mögöttük már felnőtt egy olyan generáció, aki szakmailag is maradéktalanul megállja a helyét.”

Tematikus borkóstolók

A szépszámú közönség is jelezte, hogy igény és elvárás is van a hasonló tematikus rendezvényekre, így a közeljövőben mátravidéki borászokkal szeretnék megismételni a rendezvényt, de a társaságnak régóta dédelgetett álma a „Bikaviadal” névre hallgató esemény megrendezése is, ahol az egri és a szekszárdi bikavéreket szeretnék egymás „ellen” indítani. Minden borvidéknek megvan a maga karaktere, de emellett igen lényeges az is, hogy ezek a vidékek milyen fejlődésen mennek keresztül, ami mindenütt a minőség erőteljes pozitív változását mutatja. A négy nagy villányi pincészet – a Gere, a Bock, a Polgár és a Tiffán borászata – már megtette a magáét, itt alakult meg elsőként a Borút Egyesület, így a borfogyasztók és a villányi borvidék, de az egész magyar borászat és borkultúra is nagyon sokat köszönhet nekik. Ezeken a gyökereken kell továbbhaladnia a fiatal borászoknak is. Sajnos a magyar bor nemzetközi megítélése még mindig elég tragikusnak mondható. Ennek a negatív értékelésnek természetesen semmiféle alapja sincs. Egy külföldi szaklapban egy „borítész” a magyar olaszrizlinget egyszerűen „lúzer-fajtának” nevezte. Sajnos az ilyen, a világ nemzetközi ízlését befolyásoló szakemberek tudnak a legtöbbet ártani a magyar bornak a felelőtlen és alaptalan kijelentéseikkel.

Villányban mindenki egy kicsit borász

Egyre többen nyitnak panziót ezen a borvidéken is, fejlesztve ezzel a környék borturizmusát, így sokan csak néhány hektáron termesztik a szőlőt, hogy saját vendégkörüket el tudják látni. „Nekünk három hektáros területünk van” – mondta el portálunknak Kvassay Eszter, aki bátyjával, illetve barátnője, Jekl Flóra boraival érkezett a bemutatóra. „Takaros kis szőlőbirtoknak mondanám, de akad húsz-huszonöt hektáros területen gazdálkodó fiatal borász is. Minél fiatalabban csöppen bele az ember a borászkodásba, annál tovább tud fiatal borászként élni.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.