Közélet

Az orvosi kamara támogatja a tömeges felmondást, a túlmunka megtagadását nyomásgyakorlás céljából

Az orvosi kamara támogatja a tömeges felmondást, a túlmunka megtagadását nyomásgyakorlás céljából

2011. május 28., szombat
Az orvosi kamara támogatja a tömeges felmondást, a túlmunka megtagadását nyomásgyakorlás céljából

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) határozottan támogat minden nyomásgyakorló akciót az orvosok érdekében, így például a tömeges felmondást vagy az önkéntes túlmunka megtagadását - tudatta a köztestület közleményben szombaton az MTI-vel.

A Magyar Orvosi Kamara Területi Szervezeteinek Tanácsa szombaton elfogadott határozatában egyhangúlag megerősítette a MOK elnökségének korábbi támogató nyilatkozatait, és immár a teljes orvoskar nevében egyetértését fejezte ki egyes orvos csoportok nyomásgyakorló kezdeményezéseivel, így különösképpen a tömeges felmondás céljából indított mozgalommal és a Magyar Orvosok Szövetsége szakszervezete indítványával, amely a mértéktelenül növekvő túlmunka önként vállalandó részének megtagadására irányul. A kamara emlékeztetett arra, hogy egy évtizede folyamatosan és tényszerűen a felelős döntéshozók és a társadalom elé tárja az egészségügy egyre növekvő megoldatlan problémáit, mindeddig hiába. "Az egymást váltó kormányok a szavak szintjén túl érzéketlennek mutatkoztak megérteni és elismerni az egészségügy kiemelt társadalmi jelentőségét, és érdemben nem tettek semmit az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta eltelt hét esztendő alatt orvosaink itthon tartásáért, az egészségügyben munkát vállalók egzisztenciájának javításáért, az ágazat működőképességének jobbításáért. Mára ki kell mondanunk, hogy nem történt ez másként az utolsó egy évben sem, s a napokban kormány elé kerülő Semmelweis koncepció elégtelensége végképpen kilátástalanná teszi az itthon maradók számára a jövőt, mivel még érdemi ígéreteket sem hordoz" - olvasható a MOK közleményében, amely szerint jogos az orvosok kiábrándultsága, felháborodottsága, rohamosan növekvő elvándorlása, és elkeseredettségük várhatóan az év hátralévő részében további nyomásgyakorló akciókat hozhat. A kialakult helyzetben a döntéshozók felelőssége óriási, azonnali, jelentős anyagiakat mozgósító intézkedésekre van szükség - áll az orvosi kamara közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.